Előszó
A Teológia folyóirat nem szűnt meg, csak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Karának szerkesztésében jelenik meg. Egykori előde, a „Theologia" szintén a Katolikus Teológiai Fakultás...
Tovább
Előszó
A Teológia folyóirat nem szűnt meg, csak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Karának szerkesztésében jelenik meg. Egykori előde, a „Theologia" szintén a Katolikus Teológiai Fakultás folyóirata volt. Amikor a Magyar Katolikus Püspöki Kar a folyóirat szerkesztését ismét a Teológiai Karra bízta, a jogfolytonosságot állította helyre. A folyóirat első számának megjelenésekor, illő az olvasóknak bemutatni a célkitűzéseket, amelyek a szerkesztés munkáját meghatározzák. A Teológia alcíme: „Hittudományi Folyóirat". Ez jelzi, hogy tudományos igénnyel megírt teológiai tartalmú tanulmányok közlését tartja céljának, amire hosszú évtizedek alatt a körülmények miatt nem nagyon volt lehetőség. Miután a gyakorlati teológiai tanulmányok közlésének számos más fóruma jött létre, folyóiratunk a Magyar Katolikus Egyház érdekének sérelme nélkül, sőt éppen előnyére, vállalkozhat a kifejezetten teológiai kutatást előmozdító tanulmányok rendszeres publikálására. Karunk 1990-ben indította meg a Fólia Theologica c. idegen nyelvű éves folyóiratát, amellyel elsősorban a külföldi Teológiai Fakultásokkal tudja tartani kapcsolatát. Értékes tanulmányokat közöl továbbá a Communio-Nemzetközi Katolikus Folyóirat, de főleg külföldi szerzőktől. A Teológia a hazai szerzőknek szeretne szót adni, a Hittudományi Kar professzorainak, a doktori fokozat elérésére készülő, vagy azt már elnyert növendékeinek, az Egyházmegyei Szemináriumok tanárainak. Arra csak utalunk, hogy a múltban nem volt lehetőség a doktori disszertációk megjelentetésére nyomtatásban, noha követelmény a disszertáció egészének, vagy egy részének kinyomtatása. A kiválónak minősített doktori értekezések egy-egy fejezete szintén helyt kaphat a folyóiratban. Esetenként szándékunk olyan szentszéki kiadványoknak a közlése, mint a Nemzetközi Teológiai Bizottság vagy a Pápai Biblikus Bizottság által kiadott dokumentumok publikálása, amelyek irányt adóak a teológiát tanítók és művelők számára. A tudományos igényű tanulmányok mellett helyet szeretnénk biztosítani benne rendszeres könyvszemlének, amelyben a katolikus teológiát is érintő fontos publikációkat ismertetnénk. Ez a munka figyelemfelhívó és eligazító jellegű egyszerre, a különféle kiadványok özönében - nem kell rá sok szót vesztegetni - erre égető szükség mutatkozik. A Teológia folyóirat évenként kétszer jelenik meg dupla számban, ezért viszonylag terjedelmesnek ígérkezik mivel a tanulmányok terjedelmét a szerkesztőség nem korlátozza, de csak szoros értelemben vett teológiai munkák közlésére vállalkozik. Hosszabb lélegzetű tanulmány esetében előfordulhat a folytatásos közlés két részben. Reméljük tőle a hazai teológiai „műhelymunka" megindulását, de azt is, hogy sok olvasójának segítségére lesz. Arra kell gondolnunk, hány ezren végezték el az utóbbi évtizedben a Levelező Tagozatot, ahol jelen előírások szerint záróvizsgát kell tenni, amelyhez dolgozat benyújtása kötelező. Bízunk benne, hogy a hittudomány iránt érdeklődő papság, hívő emberek, teológiát tanulók soraiban olyan olvasótáborra találhat folyóiratunk, amely segítséget talál hitének elmélyítéséhez, oktatói feladatainak elvégzéséhez. A Teológia folytatás és kezdés is. Minden kezdet nehéz, mégis reméljük a lehetséges folytatást Isten segítségével, akinek dicsőségét, az egyházias gondolkodásmód elmélyítését kívánja szolgálni folyóiratunk.
Vissza