Ténymásolatok (dedikált példány)

Fülszöveg

A II. világháború után született nemzedéket szokás elkényeztetett nemzedéknek nevezni. Hiszen békében, viszonylagos gondtalanságban nőtt föl, tömegnyi méretben nyílt lehetősége a tanulásra, az érvényesülésre - mégis passzívnak, határozatlannak tűnik. Odze György első kötetének novelláiból ennek a nemzedéknek a diagnózisát olvashatjuk ki. S kiderül: bonyolultabb a valóság, mint sokan gondolták, ítélték. Kiderül, hogy az elkényeztetettség, a "gondtalanság" igen nagy tehertétel, önmagában is ellentmondásos: mert ugyan megóv a nehézségektől, de meg is köti a cselekvési szándékokat. Ennek az ellentmondásnak a fölismerése sok fiatalt megriaszt - menekülni próbálnak kamaszálmokba, tétlenségbe. Mások csak azért is küzdenek, nem csupán társadalmi szerepeket, de érvényes tetteket is ki akarnak vívni maguknak. Odze György a csöppet sem egyszerű realitással néz szembe azzal, hogy leírja a tényeket. Nem szépít, nem "irodalmasít", még csak nem is kommentál. S paradox módon ez a negatívum adja meg a novellák hitelét, ez a szigorú szembenézés garantálja, hogy Odze túljut a "tények másolatán", s ő maga is "tényezővé" lesz az irodalomban, miként írásai az "életben".
"1949-ben születtem. Gyermekkorom szerencsés volt, három évet töltöttem Indiában, amelynek csodálatos zenéjét, mély illatait és a leprások csonka végtagjainak látványát azóta hordom magamban. Kamaszkoromban nem írtam verseket, de kaptam autogramot Ringo Startól, és láttam a házat, amelyikben Mick Jagger született. Legjobb barátomat tizenhét éves koromban elgázolta egy figyelmetlenül tolató teherautó. A gimnáziumban rossz tanuló voltam, aki otthon, tanulás helyett szívesebben öltötte az időt ábrándozással vagy a felnőttek könyvespolcáról leemelt könyvek olvasásával. Tanáraim nem kedveltek, matematikából és fizikából többször is megbuktam. Tizennyolc éves korom óta írok rendszeresen, első alkalommal 1973 februárjában jelent meg novellám az Élet és Irodalomban, azóta rendszertelenül publikálok. Első kötetemben összes gondjainkról és örömeinkről írok: az utcán szembejövő, őszinte és megsemmisítő szerelemről, a gyermekkorból megőrzött, titkokat nem ismerő barátságokról. Az elkerülhetetlen mélypontokról, az átmeneti kor átmeneti erkölcseiről. A gyávaságról, amellyel a kisebb ellenállás irányában igyekszünk megoldani problémáinkat. A kikristályosodott, megmerevedett tehetetlenségről és a fűszálon megülő esőcsepp harmóniájáról." Vissza