Tenyerükön hordoznak téged

Előszó

Száraz Kriszta ötletére, hogy a védőszentekről rendszerezést készít, néhány évvel ezelőtt még azt mondtam volna, pazarolja másra az energiáit. Semmi szükség arra, hogy az evilágiságba belebonyolódott emberek ehhez a szemléletmódhoz még a szentekben is indokot és segítséget találjanak.
Azt mondtam volna, nem az Isten van a világért, hanem a világ van az Istenért, s a szentek dolga sem az, hogy tologassák földi talicskáinkat. hanem hogy Isten felé vezessenek minket.
Részben igazam is lett volna talán. Ma azonban már többet látok. Bár tényleg a világ van az Istenért. Isten mégis bámulatos könnyedséggel túllépett ezen a teológiailag pontos megállapításon, s elkezdett a világért lenni. Egyszerűen azért, mert O így döntött. Ez a megtestesülés paradoxona.
Jézus Krisztus: Isten a világért. Őbenne Isten fölvállalta a földi életet, a földi örömökkel fájdalmakkal, gondokkal, sőt démoni sötétségekkel együtt. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. Jézus, miközben hirdette Isten Országának örömhírét, minden bajt és betegséget meggyógyított a nép körében. Nem mondta a vérfolyásos asszonynak: Hogyan, ne zavarj ilyen kicsinységekkel, az Isten országában úgyis makkegészséges leszel!'1 A halott leányka szüleit sem az örök élet reményével vigasztalta, hanem gyermekük földi életét adta vissza, s ezzel akart bizonyságot tenni az örök életről. Jézus megmutatta, hogy evilági szükségeinket nem láthatjuk át az örök élet távlatai nélkül, de rámutatott arra is. hogy az örök életet sem foghatjuk föl az evilági szükségletek figyelembevétele nélkül. Vissza