Tengertánc

Előszó

Részlet a könyvből:
Szokatlan és furcsa dolgoknak éreztem mindig a naplóírást. Ünnepi ruhát ölt ilyenkor a lélek és gondosan ügyel, hogy redői szépen elsímuljanak, ráncot ne vessenek, folyamatos egymásutánban peregjenek mondatokká a megfoghatatlan gondolatok és érzések. Nem tudom, más hogyan van ezzel, de nekem ahány napló még eddig a kezembe került, valamennyinél arra gondoltam olvasás közben, vajjon a napló írója mennyit szánt vélt őszinteségéből sajátmagának és mennyit azoknak, akik majdan meghitt feljegyzéseit olvasni fogják.
Én nem tudok naplót írni. Emlékszem, amikor járványszerűen dühöngött az intézetbe a lányok között a naplóírási láz: esténként mindig fölényes mosollyal vonultam félre és figyeltem őket, talán titokban egy kicsit irígykedtem is, ahogy elnéztem a lázas buzgalmat, ahogyan teljes őszinteséggel igyekeztek megörökíteni életük apró szenzációit maguk és eljövendő utódaik számára.
Ha ma visszagondolok rájuk, úgy érzem, igazságtalan voltam. Kell az néha, hogy az ember leüljön sajátmagával szemben és számot vessen sok mindennel, ami benne nyugtalankodik, él és fáj. Én talán azért nem éreztem ennek szükségességét, mert eddig olyan kevés dolog történt velem, hogy az nemhogy feljegyzésre, de visszaemlékezésre is alig érdemes. Most azonban, hogy úgy érzem elkezdődik az igazi életem, jólesik számotvetni azzal, ami volt és elképzelni azt, ami lesz. Vissza