Motorversenyek, motorversenyzők

Előszó

A motorversenyzés szinte egyidős a motorkerékpárral, és az elmúlt bő száz évben mit sem változott a lényeg: minél gyorsabban hajtani, és minél kevesebbet hibázni. No és persze győzni. Ez az utóbbi, mármint a győzelem vágya sok ezer nagyszerű sportembert vonzott a versenypályákra Magyarországon is. Valójában két kiemelkedő időszakot tarthatunk nyilván a hazai motorsport történelmében: a húszas évek második felét, amikor az általános gazdasági fellendülés következtében ugrásszerűen megnőtt a motorizáció, és a negyvenes, ötvenes, hatvanas éveket, amikor a legszebb eredmények születtek. E kiadvány döntően az utóbbi, a második világháború utáni időszakkal foglalkozik, azzal a korral, amikor a nagy társadalmi fordulatok hatására vagy legalábbis azoktól nem függetlenül - a politika hathatós támogatásával - korábban soha nem tapasztalt népszerűségre tett szert a motorsport. Ebben nem kis szerepet játszott a hazai motorkerékpár-gyártás fellendülése is, hiszen a Csepeli Motorkerékpárgyár, illetve a Danuvia nagy sorozatban készített olcsó motorjai jó bázist jelentettek a tömegsportnak, és a nagy szériás gyártás mellett futotta versenyműhelyek fenntartására, versenygépek készítésére. De maga a kor is kedvezett a motorsportnak. Az emberek igényelték a látványos programokat, szerették látni a veszélyt, a sokszor karnyújtásnyira zajló száguldást, ünnepelni akarták a bátrakat, hősöknek látni a győzteseket. Egy vesztes háború után magyar győzelemnek örülni - volt ebben valami nagy társadalmi várakozás, és a magyar sport - benne a motorsport is - megfelelt ennek az elvárásnak. Aranyérem a Hatnaposon, győzelem a Bol d'Oron, a 24 órás futamon, vagy épp a népligeti nagydíjakon - kellettek ezek a sikerek. És más volt a szórakozásigény. Ahogy egy régi, jeles versenyző fogalmazott: „a melós vasárnap kiment a ligetbe, megnézte Kuruczot a Nortonon, aztán átsétált a Népstadionba, és megnézte Puskásékat. Utána megivott egy korsó sört, és megvolt a vasárnapi szórakozása". Ma senki sem ül fel a villamosra, hogy motorversenyre menjen... Azok a csodálatos férfiak - mondhatnánk, ha nem tűnnének fel rendre hölgyek is a rajtszámos motorokon, bőrruhában, jelezve, ez már egy emancipálódott világ volt, amikor a nők nemcsak a gyárakban, a földeken „zúgó" traktorok nyergében mutatták magukat egyenrangúnak, hanem a motorsportban is. És mint a képek elárulják, senki nem koncentrált túlzottan a külsőre, a divatra, a motorkerékpárok felkészítettsége sem volt mindig tökéletesnek mondható, de a szív, a valódi lelkesedés sokat pótolt. És elképesztő teljesítményeknek lehettek tanúi a nézők. Mostanában sokan hajlamosak lebecsülni az ötvenes, hatvanas évek motorversenyzőinek bravúrjait. Pedig lehet, hogy meglepődne egy-két mai „sztár", ha egy kis időutazás nyomán, úgy négy évtizedet visszaugorva ott találná magát a bakteleszkópos BMW nyergében, és megpróbálná Puhonyt utánozva tízméteres ugratásokkal szórakoztatni a nézőket, vagy a Városliget kockakővel, töredezett betonnal borított pályáján kellene tartani az iramot Szabó Kuksi Gilerájával, amely a kezdetleges rugózás és a mai szemmel nevetséges fék ellenére is észveszejtően gyors volt. Mert a versenyzőn múlik majdnem minden. Ha igazán erős az akarat benne, nincs számára lehetetlen. Sok bizonyságot láthatunk erre az album képein. Könyvünkbe természetesen nem kerülhetett be minden kép, amit szerettünk volna. Igyekeztünk a fontos események mindegyikéről képet adni, és már most tudjuk, hogy ebbéli szándékunk nem volt maradéktalanul sikeres. Ugyancsak feltett szándékunk volt, hogy minél több versenyzőt bemutassunk a kortársaknak és az utókornak, de amint lenni szokott, most is vannak hiányzók - a mi hibánkból. Mentségként csak egy reményünk lehet: nem ez az album lesz az utolsó. Vissza