Tell Vilmos

Előszó

Ott, hol az Alp havasai kicsipkézett, jégkoszorús homlokaikkal a felhőkig emelkednek s a sötétkék és tengerzöld tavak tükrébe tekintgetnek, a szép Svájcországban él egy szabad nép, mely az Istenen és önválasztotta előljáróin kivül más urat nem ismer. Körülvéve hatalmas országoktól, melyekben királyok és fejedelmek uralkodnak, szabadságát s függetlenségét mindig megőrizte és öt száz év óta szolgaságot nem ismer.
Az ős hajdankorban, mikor még Svájcnak zöld ligeteit és virágos rétjeit mocsárok és posványok boríták, költözött messze éjszakról - ugy mond a rege - egy erős, vitéz nép, a sviciek népe (Schwyz), mely Germánia ős erdőin keresztül huzódva azon égig nyuló hegyekig nyomult, melyek Itáliát Svajctól elválasztják. S ott, azon nagy víz mellett, melyet ma "a négy erdei város" tavának (Vierwaldstädter See) neveznek, megállapodék, kiirtá az ős vadont, és kunyhókat építvén megtelepedék, a mai Altorf és Stanz városok helyén.
Boldog nyugalomban, senkitől nem háborgatva elszaporodék e nép, s tovább-tovább terjeszkedék, a mai Schwyz, Uri és Unterwalden kántonok- vagy megyéken túl, melyek jelenleg is ős kántonoknak neveztetnek. Örökös harcot folytatva a vad természettel, melytől csak nagy fáradsággal csikarhaták ki az életszükségre valókat, a még inkább harcolva a hegyi medvékkel, az erdei bivalyokkal, egyre nőtt erejük, bátorságuk és szabadságszeretetük, s boldogúl éltek vadonhazájukban, mert akkor még kevéssel megelégedtek. Vissza