Téli vadászat

Előszó

A KEZDET

Pest már fölszabadult. Buda még nem. Pesten az emberek már zsákokkal, lábasokkal jártak, élelem után kutattak a romok között, lódögökből nyiszáltak le nagy darabokat, fákat, telefonpóznákat vágtak ki az utcán és a parkokban; öten-hatan összeálltak, úgy vonszoltak egy-egy nagy fát koronástul, mindenestül haza, tüzelőnek. Vizet cipeltek vödrökben, betegeket hurcoltak mindenféle összeeszkábált alkalmatosságokon; a falhoz simulva jártak, mert már megszokták ezt a közelmúlt lövöldözéses napjaiban; mialatt Budán még javában folytak a harcok s a németek keresztültörték az óvóhelyek elválasztófalát, így járkáltak össze-vissza, keresztül-kasul a földalatti Budán, abban a reményben, hogy a maguk törte alagút végül is valahogyan Berlinben lyukad ki.
Dobó és Petri, két fiatal katonaszökevény még nem hagyta el a pincét, ahol lapult. A pincéhez tartozó ház ott állt valahol a külső Üllői úton, majdnem Kispestnél. A fiúkat Dobó anyja bujtatta, saját fiát is, meg annak a barátját is: ha a nyilasok végigkutatták a házat, ő rejtette el a fiúkat a fák, meg a szenek mögé. Ámbár, az óvóhely közös volt és a szomszédok közül sokan észrevették a turpisságot, valamennyi becsületes kispesti gyári dolgozó volt.
A fiúk már régen fölmehettek volna a napvilágra, de valahogyan nehezen tudták mozgásnak lendíteni a tagjaikat. „Föl kéne menni", mondta Dobó a fiatalabb, kinyújtva hosszú lábát, miközben a pince földjére terített szeneszsákon hevert. Vissza