Előszó
A magyar ellenforradalom, amely huszonöt esztendeig tartott, tulajdonképpen 1938 tavaszán veszett meg egészen, de ez a százpercentes veszettség már 1935-36 táján kezdődött. A bethleni konszolidáció...
Tovább
Előszó
A magyar ellenforradalom, amely huszonöt esztendeig tartott, tulajdonképpen 1938 tavaszán veszett meg egészen, de ez a százpercentes veszettség már 1935-36 táján kezdődött. A bethleni konszolidáció még nagyon óvatos volt; a szegedi gondolat volt letagadhatatlan lényege, de a Tiszák magyar szabadelvűségének jelszó-álarcaiban járt s belső és külső politikájának üresen kongó parádéival igyekezett magát szalónképessé fogadtatni Európa nemzetei között. Viszont az ellenforradalomnak az a szakasza, amelyet már Gömbös vezetett, fölhagyott a blöfföléssel, szétsimította arculatán az úgynevezett szabadelvűségi fintorokat s hozzátörleszkedvén Mussolini Rómájához épúgy, mint Hitler Berlinjéhez, nyíltan az európai fasizmus mellé állott. Innen kezdve Magyarország politikai és erkölcsi hanyatlása már zuhanás volt. Innen kezdve az ellenforradalom már nem politizált, hanem a téboly gesztusaival hadonászott, a fasizmus mérge egyre jobban terjedt s egy meggyávult társadalom asszisztálása mellett elkövetkeztek azok az esztendők, amelyekben gyűlöletet és aljasságot, hazugságot, csalást és demagógiát tajtékozva, sötét idők hullámai csapkodtak körülöttünk.
Amit ebben a könyvben összegyűjtöttem, tegnapi és tegnapelőtti följegyzéseket, cikkeket, a múló napok múló változásainak rajzát, mind ezeknek az éveknek a produktumai. Gyűjtőcímük az lehetne, hogy harc a fasizmus ellen. Mert az volt. Mert harc volt a fasizmus ellen, nagyon egyenlőtlen fegyverekkel vívott küzdelem a téboly, az erőszak, a szellemi alacsonyrendűség és a lelki pocsolyák uralma - s minden megnyilvánulása - ellen; ha az olvasó megtisztel figyelmével, maga is meggyőződik majd arról, hogy a témaválasztásnál sokszor kényes voltam ugyan és válogatós, azonban minden mondattal, minden mondatnak minden betűjével arra törekedtem, hogy egy aggódó lélek harsány kiáltása legyek, s hogy ne csak a harcivágyat tartsam ébren a szívekben, hanem a reményt is, a vigasztaló reményt, hogy nem veszett el minden, ami az emelkedett és tisztességes emberi életet jelenti - ha állandó ellenállásban, állandó harcban visszük áldozatainkat a szabadság, a műveltség, a becsület oltáraira.
Vissza