Technikatörténeti Szemle 1967/IV.

Előszó

Részlet:
"Az első polgári forradalom évszázada egyben a természetfilozófiának is forradalmi korszaka volt. A XVII. századig a természetről mint élőlényről gondolkoztak: az anyagban mint a magban benne rejlik jövendő kifejlődésének lehetősége, s az anyag mozgása nem egyéb, mint ennek a lehetőségnek a kibontakozása. Az aktualizálódó lehetőség tehát önmozgó; az anyagnak mintegy ..lelke" van, s a szervetlen és szerves testek mozgató „lelkei", valamint a testetlen „lelkek" a tökéletesség különböző fokain minőségi hierarchiában rendelődnek egymás fölé. Ennek a hierarchiának megfelelően a sokféle mozgás a tökéletlenségből a tökéletesség felé tartó egyetlen nagy világmozgásba rendeződik össze. Ez a hosszú évezredek alatt kiformálódott vitalista természetfilozófia a skolasztikus aristotelizmus rendszerében került szembe a XVII. század folyamán azzal az új szemlélettel, mely a természetet nem élőlénynek, hanem egy hatalmas gépezetnek fogta fel. A mechanista természetfilozófiának Galileitől Newtonig tartó fejlődése során kialakult klasszikus formájában a természet nem más, mint a tehetetlen homogén anyag csupán mennyiségi tulajdonságokkal bíró részeinek matematikai szabályok szerint történt elrendeződése, s a részek mozgása nem autonom, hanem külső erőhatások következménye.
A mechanisztikus természetfilozófia a modern természettudomány első hajtásával, a mechanikával együtt jött létre, s összefüggésüket soha senki sem vitatta. Annál élénkebb vita folyik viszont mindmáig akörül, hogy ebben az összefüggésben melyiknek van kezdeményező, inspiráló szerepe, a filozófiának-e, vagy a tudománynak? Egyik oldalról a neoplatonizmus számmisztikájára, a reformáció korának mágiaellenességére. Cusanus végtelenség-spekulációira mutatnak rá, mint az elsődleges mennyiségi tulajdonságok, a tehetetlenség, ill. az abszolút tér és idő tudományos elveinek filozófiai forrásaira,1 a másik oldalról a matematikai és a kísérletező módszerrel elért egzakt tudományos eredmények alapján utólag kiagyalt metafizikai konstrukciónak állítják a mechanisztikus természetfilozófia világmagyarázatát.2 Ebben a vitában egyik vagy másik oldalra állni aligha járna egyébbel, mint egy reménytelen bűvös körbe való bekapcsolódással, amely gondolatot gondolatra, absztrakciót absztrakcióra vezetve vissza, a gondolkozás relatív autonómiájának önmagában történetileg ellenőrizhetetlen forgatagába mossa össze az okokat és az okozatokat." Vissza