Tealevél

Előszó

Részlet a könyvből:
"Olyan az élet, mint egy utazás - állapította meg magában Gangu, amint ott ült Buta, a Maxpherson Teaültetvény sardar-ja mellett, a kis, játékszerű vonatban, amely Assam felé igyekezett.
A keskenyvágányú vasút mozdonyát is látni lehetett onnan, amint pöfékelve és fújtatva kanyargott a lejtő oldalában, az őserdőn keresztül.
- Utazás az ismeretlenbe - mormolta Gangu, amint tekintetét visszaverték a lombozat sötét rejtekei, amelyek mintha elnyelték volna a síneket.
Feleségére, Szadzsanira pillantott, aki ott ült vele szemben. Tizennégyéves leánya, Leila az egyik oldalán, s fia, Buddhu a másikon. Az asszony eltűnődött, úgy látszott, foglalkoztatja valami, s nagyon messzire ragadja tőle. Vajjon mire gondol? - töprengett Gangu. Miért távolodott el tőle? Hogyan felejthette el a bensőséges kapcsolatot, amely ifjúságuk óta élt köztük? Miként hagyhatja így magára, éppen most, amikor az a felelősség hárul rá, hogy kigondolja, vajjon mit tartogat számunkra az élet új otthonunkban? Miért nem szól hozzá, hogy hitet leheljen beléje, reményét erősítse, ahelyett, hogy ennyire ráhagyna mindent? Valamikor az asszony egy dalt énekelgetett neki, még fiatalon, asszonysága első idején. Nagyon népszerű volt az a dal akkoriban, ott a hegyek között. Úgy kezdődött, hogy "Életre és halálra társam." Mindig ez a dal kísértette Gangut. Szerette volna hinni, hogy így is van, hogy asszony és férfi társ lehet, életre-halálra, bár ugyanakkor jól tudta, hogy nemcsak a halálban, mert azzal mindenkinek egyedül kell szembenéznie, de az életben is sokat vándorolnak egymagukban az emberek, hacsak nem fogadják el teljesen, nem szeretik igazán egymást." Vissza