„Miut^ számos országban megbuktak olyan ideológiák, amelyék ' á polúikát egy totalitárius világszemlélethez kapcsolták, köztük el-' sősorban a iiarxizmus, most egy nem kevésbé súlyos kockáz^ körvonalazódik az emberi személy alapvető jogainak tagadása ^folytán és azáltal, hpgy magát a minden egyes ember szívében jimeglfvip Vallási igényt a polit%|^si osztály^kisajátítja: a s^vetkezés veszélye ez 'a demokrácia és az etikai relativizmus között, ahol ez ' utóbbi a polgári ^pyüttéléstől: elvesz minden biztos erkölcsi vonat- * kozási pontot, és -^ég gyökeresebben - megfosztja azt az igazsá^^ ^ felismerésétől. Hiszen i,há nem létezik semmi olyan végső igazság,: ^amely a politikai cselekvést vezeti és irányítja, akkor az eszmék és ' a meggyőződések könnyen a hatalmi célok eszközeivé válhatnak. Oiyan demokrácia, amelynek nincsenek alapértékei, könnyen nyílta' vagy leplezett totalitarizmusba fordul, miként a történelem tanúsítja." annM^,
(11. János Pál, Veritatis spleádor, 101.)
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.