Tavaszról akartam írni

Előszó

Két Gyökössy Endre van; az idősebb a Bokréta tagja, a fiatalabb ennek az idősebbnek a fia. Az ifjú Gyökössy most lép először kötettel a közönség és irodalom elé. Verseinek valami fehér izzása van. Fantáziáját az ezüstszín jellemzi. Az ezüst elég hideg fény, holott itt a huszonkétévesek dala csendül föl. De nem az érzések felső régiójának hidegsége ez az ezüstfény: inkább a hattyus lovag, Lohengrin páncéljának és sisakjának ragyogása. A gyermekkorból alig kilépett ifjúság ideálizmusa hódít ebben a fehér szinben. Az indulás reggeli ezüst-szürkesége ez. Kibontott zászlója fehér, mert még nincs írva semmi rá ; majd ezután festi mezejére fekete vagy vörös hieroglifáit az élet. S milyen érdekes lesz megfigyelni: hogyan válik a szenvedélyek és szenvedések hatása alatt bíborrá vagy melegebb arannyá. De akinek szeme van: a közvetlen elődöt, a poéta-apát is látja ebben az erkölcsi tiszta szinben, mert az idősebb Gyökössy az erkölcsökön nyugvó polgári élet, a tiszta családi örömök énekese. A mindennapi boldogságok trubadurja.
Homo morális. A fiatal Gyökössy fantáziájának ez a fehéren festése kibukkan képeiből is: fehér rímeket szór az éjbe, dalai fehér lepkeszárnyakon szállnak, az emlékek: fehér galambok; a halálnak fehér a mosolya; a leányideál lelke, mint a hulló hó, olyan fehér, még fordításai közt is van egy Fehér imák cimű vers. Vissza