A táltos autó/Teknősbéka mesék/Gurulj, gurulj, mogyoró!/Hínártündérek

Előszó

Részlet a könyvből:
Miskáéknak már évek óta nem volt kövér disznójuk. Mióta az ember meghalt, az özvegyasszony meg a gyerek mind ez ideig nem tudtak ennyire jutni. Miska csak a mások udvarában leshette a disznóölés nagy szertartását. A perzselést a réten a sötét, téli reggeleken csak távolról szemlélhette, ritkán fordult elő, hogy közel engedték a tűzhöz, hogy egy-egy meleggyűrűt hajítottak neki - így nevezték a ropogósra pirult állat lecibált körmét. Ritkán az is megtörtént, ha jó embereké volt a disznó, hogy egy hosszú bottal piszkálhatta a hátán a lángoló szalmát. De a disznót mindig elvitték idegenek udvarába. Miska szomorúan, egyedül maradt a hómezőbe égetett fekete foltok mellett. Csak a varjak búsultak a feje fölött. A legutolsó tavaszon azonban végre szerzett az édesanyja egy kondor szőrű malacot. A számadóéktól kapta sok és nehéz munka fejében. Ettől fogva mindenük lett ez az árva jószág. Úgy viselték gondját, mint harmadik családtagnak, s benne volt minden reménységük. Ettől kezdve nem volt keserű a puszta kenyér. Nem volt üres az üres, zsírszegény paszuly. - Majd lesz, minden lesz, fiam, ha megöljük a cocát. Ezen az őszön sokkal vidámabban indult meg az iskolába, mint máskor. Boldogan vágta zsebre a tegnapról maradt ciberét vagy a resvedt, hideg krumplit, s olyan öntudatosan lengette végig a tarisznyáját a többi pusztai gyerek között az erdő alatti hosszú úton, mintha legalábbis vajas kenyeret vinne a zörgő kalamáris mellett. Volt is mire rátartani. Talán az egész pusztán az ő hízójuk fejlődött a legszebben. Vissza