Az Úri utca 5. lakói (dedikált példány)

Fülszöveg

Engem arra tanítottak, hogy a stílus maga az ember, így próbáltam megismerni azokat, akiket nem ismertem, de kíváncsian olvastam műveiket. Rózsát most ismertem meg igazán - pedig régóta vagyunk barátok -, miután elolvastam a regényét.
Alapvetően az őszintesége fogott meg. Ez egy "tiszta" írás, őszinte szembenézés a nem mindig bátran vállalható emlékekkel. Magam is egy dunántúli városban éltem meg a történelmet, és az egyedi sorsok bennem is felidézik gyerekkorom jellegzetes figuráit, a kis, púpos Juliska nénit - az enyém Varró mama volt és sántított -, a téli libatöméseket, a nyárral érkező jegest, az Úri utcát, amelyet nem így hívtak, de abban is együtt laktak cipészek, vasutasok, volt földbirtokosok, orvosok, paraszti sorból kiemelkedett párttitkárok.
A társadalmi szétbomlás és az egymáshoz mégis alkalmazkodó rétegek együttélése mindig a vidéki városokban volt tetten érhető, bár nekünk, gyerekeknek ez akkor még nem nagyon tűnt fel. Természetesnek találtuk, később megfeledkeztünk róla. Örülök, hogy Rózsa átmentett valamit abból a korból és az akkori hangulatból. Hiszen az Úri utca 5. nemcsak egy ház, hanem egy teljes látkép, a magyar társadalomról.
Vadas Zsuzsa
a Nők Lapja újságírója
Befalazott ajtók nyílnak meg Tatár Rózsa regényében, ahogyan főhőse, Zsófi rácsodálkozik az általa nem ismerhetett világra.
Egy kisváros társadalmi jelene és múltja, történelmünk úgynevezett "deklasszált" elemei, régi és új "lakók" - az Úri utca 5-ben élnek együtt és próbálnak alkalmazkodni és életben maradni.
Filmre kívánkozó történet, és ajánlom mindenkinek, aki a nosztalgikus hatvanas évek után született, hogy többet megtudjon arról az országról, amelyben él. Vissza