Tatabánya

Előszó

Illatok szállnak felém e könyv képeiről a távoli gyerekkorból, sőt családi legendák alapján száz esztendőnél is régebbi időkből, mikor nagyapám, Szabó Ignác megérkezett a fejlődésnek indult bányavidékre, hogy a helység legelső orvosa legyen.
Kertje a Liget soron ribizli és egres illatú volt, s két házzal arrébb a mi kertünket is ribizlibokrok szegélyezték egészen fel a Népházig, s a sarkon Fekete gyógyszerészéknél is piros volt a kerítés környéke a sok ribizlibokortól. Újhagyma, retek, saláta, paradicsom is nőtt a kertünkben, s egy mély verem megnyíló ajtajából áradt a krumpliszag. Nagyapám Nyitráról jött Tatabányára, nálunk főétel volt a krumpli.
Az utca felől lovak illata áradt. Alattunk volt a bányaistálló - tudják-e mit végez a bányaló? - ezért az istállók szaga máig otthonos számomra. Bárhol a világon érzem, azonnal Tatabányára repít vissza az emlékezés. Kertünk fölött, a Népház körül a gyönyörű park olyan, mint régen. De régen a park telis-tele volt lila virággal. Mint máshol a fű, úgy borított a fák közt minden tenyérnyi helyet a lila virág s mélyzöld levele, s a parkba érkezőt elborította a virágok sűrű, édes illata.
Felsőgalla felől állandó nyikorgással szálltak a csillék a vasút felé. Távolból csak ez a zenévé váló csillehang hallatszott, de közelebbről - nagynéném, Szabó Ilonka kertjéből érezni lehetett a csillék és a szén illatát. Nagynéném férje, Kálmán Miksa bányamérnök közel akart lenni tárnákhoz, ahogy apám gyerekkorától haláláig legjobb barátja, Harold Gyula mérnök is. A kép, amit őrzök róla, a bányairodán készült, feje fölött a falon Sztálin képe lóg. De hát nagyapám háta mögött is lóghatna Ferenc József császár, s apám mögött Horthy Miklós portréja. A képek változnak a keretben, - nálunk elég sűrűn - de a ribizli illata, a lovak izzadtságszaga, a lila virágok bódító illata ugyanaz marad - örökké. Azért Tatabánya nagyon sokat változott, s ez a képeken is látható. Bár sok olyan változás is történt, mely nehezen fényképezhető. Például az én kisgyermekkoromban a tatabányai strandon három úszómedence volt. Az egyikben a bányászok fürödhettek, másikban a bányatisztek, tisztviselők, harmadikban a főtisztek. A három medencét nem választotta el kerítés, nem volt jelzés, ki használhatja. De mindenki tudta, melyik medencéhez van joga, s nem fordulhatott elő, hogy valaki máshol ugrott a vízbe. Ilyen dolgokra gondolok, amikor azt kérem, nézzék ezt a szép könyvet érdeklődéssel, de tudniok kell, hogy a nagy változások egy része lefényképezhetetlen. Vissza