A bécsi porcelán

Előszó

1771. július 13-án Claudius Herr, ő császári és apostoli királyi felsége porcelángyárának intézője, akit ma kereskedelmi igazgatónak címeznének, a könyvünk 6. oldalán látható szállítólevelet írta alá: "Miután No 112 felmutatója egy láda megszokott gyári jelzéssel ellátott belföldi porcelánt visz magával Ernyey István úrnak Emőkére (Nyitra megye), felkérjük annak rendjemódja szerint a császári és királyi vámfőtisztvielőket és más hivatalos személyeket, hogy e porcelánokat mindenüvé vámmentesen és akadálytalanul engedjék át." Hasonló szállítólevelekkel a bécsi gyár fennállása alatt a porcelános ládák ezrei érkeztek Magyarországra. Vándorkereskedők járták vele az országot, Pesten gyári lerakat árusította. A bécsi udvar körül élő magyar főurak, a földbirtokos osztály tehetősebbje, később a feltörekvő városi polgárság számára egy évszázadon át ez volt az egyetlen lehetőség, hogy porcelánhoz jusson. A magyar iparosodást tragikus történelmünk, a százötven éves török megszállás, utána a felszabadító háborúk pusztítása késleltette, majd az osztrák iparpolitika gátolta, és Magyarország kitűnő piacává lett a bécsi porcelánnak. Érthető, hogy Nyugat-Európában ritkaságnak számító emlékei itt nagy számban maradtak fenn. 1904-ben a bécsi Museum für Kunst und Industrie kiállításán magyar tulajdonból több mint száz, 1906-ban a magángyűjtők Budapesten megrendezett kiállításán közel 500 bécsi porcelán került a közönség elé. Bár a két világháború érzékeny veszteségeket okozott, a magyar gyűjtemények még mindig számottevőek. Vissza