Előszó
Ez a jegyzet az Építőmérnöki Kar első évfolyamán tanuló közlekedés-, szerkezet- és vízépítő szakos hallgatók statikai tananyagát tartalmazza. Ilyen minőségében kísérleti jellegű, mert - egy folyamatban levő oktatási reform keretében - a tananyag egyes részeit újabb összeállításban, illetve megvilágításban foglalja össze, és kitér a virtuális elmozdulások tételére is, amely eddig az első évfolyamon nem szerepelt. Törekvéseinek helyességét csak az oktatás gyakorlati tapasztalatai dönthetik el.
A tananyag a matematikával párhuzamosan, nem pedig utána, kerül előadásra. Ebből kifolyólag gondot okozott a matematikai eszközök megválasztása. Azt a megoldást választottuk, hogy az anyag alapvető részeit a legszerényebb eszközökkel tárgyaltuk, de azokon a helyeken, ahol a tartalom legigényesebb része megkívánja az apparátust, igénybe vettük azt. Előfordulhat, hogy a hallgató ezeket a kérdéseket az első tanulás során nem tudja feldolgozni. Ilyenkor helyes, ha a problémát félreteszi, addig, amíg a megfelelő matematikai ismeretek birtokába nem jut.
A jegyzet megírásakor igyekeztünk biztosítani, hogy ez a munkamódszer a tanulást semmiképpen se hátráltassa. Egyben a nehezebb kérdésekkel a hallgató figyelmét fel kívánjuk kelteni a műszaki matematika iránt.
Széles körű tapasztalatok nyomán a jegyzetben igen sok példát közöltünk, az élőszóban előadhatókon túlmenően is. Ezeket, sőt a példatárakban találhatókat is, a hallgatóknak kívánatos önállóan feldolgozni.
Az anyag aránylag kevés megjegyeznivalót kíván. A fontosabb tételeket és definíciókat keskenyebb szöveg tünteti fel. Ettől eltekintve a vizsgán nem a jegyzet anyagát kell reprodukálni, hanem a statika elemeit, a megtanult definíciók és tételek, főleg pedig a sok-sok alkotó módon feldolgozott példa alapján alkalmazni kell.
Az ábrákat a szövegtől elválasztott függelékben adtuk közre, hogy tanulás közben zavartalanul lehessen őket nézni.
A jegyzet készítésében szíves tanácsaival közreműködött dr. Kaliszky Sándor, dr. Rózsa Pál és dr. Szabó János egyetemi tanár, továbbá - mint hivatalos lektor - dr. Platthy Pál egyetemi docens.
A szöveg átnézésével, feladatok kidolgozásával és ábrák megszerkesztésével Cserhalmi Imre és Szentiványi Béla egyetemi tanársegédek segítették igyekezetünket.
Az ábrák ízléses grafikája T. Csighy Klára keze munkája. A gépelést Hadházy Dalma, Kosinsky Judit és dr. Tóthfalussy Ödönné végezte.
Mindannyiuknak, és a Mechanika Tanszék többi munkatársának, akik tapasztalataikat rendelkezésünkre bocsátották, abban a reményben mondunk köszönetet, hogy a jegyzet a hallgatók javára válik.
Vissza