Társadalom és honvédelem 56-os különszám

Előszó

Tisztelt Olvasó!

A forradalmak és szabadságharcok a megismerés számára mindig „forró tárgyak", azaz érzelmileg is viszonyulunk hozzájuk. Örülünk, hogy azok, akik részt vettek a forradalomban, még itt vannak velünk és konferenciánkkal is köszönthettük őket. Külön öröm számunkra, hogy az 56-os Szövetség - már készülve a forradalom 50. évfordulójára - egyetemünket kérte fel az Akadémia megrendezésére, amelyet a Honvédelmi Miniszter úr is támogatott. Az előadásokból és a konzultációkból is kitűnt, hogy 1956 változáspontja a magyar történelemnek. A történelemben ritka, ami 1956-ban történt. A fiatalok maguk csinálták a történelmet, megszakítva a diktatúra szokványosán zajló hegemón idejét. A forradalmat a szabadság-érzés közössége, az élni akarás igenlése tartotta össze. A forradalom a sztálini diktatúra kritikájaként született meg, ismételten azt mutatva, hogy a totális katonai rend ellen is győzhet a forradalom. Eredményeit nem lehet viszonylagossá tenni. A valódi értékek nem semmisülnek meg. Társadalmunk erkölcsi megújulása ezekből az értékekből táplálkozhat, kialakítva hozzájuk való viszonyunkat. A fiatalok egy jelentős része nem is gondolja, hogy 56 értékei mennyire modernek és, hogy ezek milyen közel állnak a saját értékeikhez. Az iskolai oktatásnak, nevelésnek ezért fontos feladata, megtisztítva felmutatni a forradalmat. A megtisztítani kifejezést azért használtam, mert - nemcsak a fiatalok esetében - a preformált, előítéletektől, hamis értelmezésektől terhelt gondolkodást meg kell szabadítani zárványaitól. A tanárok tehetik a legtöbbet, annak érdekében, hogy a fiatalok felismerjék a forradalom céljait, értékeit valamint helyét a magyar történelemben. Az 50-es évek a hatalom részéről humán mértékvesztéssel, kivégzésekkel kezdődtek és azzal is fejeződtek be. Mennyi látóhatár szakadt ki a közös tudásból, mennyi pozitív kezdeményezés semmisült meg és hány család szenvedett örök traumát. A politikai erőszak a jog maszkjába burkolódzott. Pulszky Ferenc jogász professzor a 20-as években úgy fogalmazott, hogy a politikai perekben az a legkisebb hiba, hogy van-e vád a vádlottal szemben vagy nincs, azaz a vádnak és a vádlottnak semmi köze egymáshoz. A kádári időszakban a nyilvánosság hiánya nem tette lehetővé, hogy a perbeszédeket párbeszédek kövessék, a hallgatás falansztere vette körül a forradalmat. A hatalom nem igazságot akart, hanem sakkban tartást, ezzel azt a remény-tőkét pazarolta el, amely Magyarországon a társadalmi változásokhoz tapadt. Vissza