Társadalom és honvédelem 2004/12.

Előszó

Tisztelt Olvasó!
A címoldalon Péli Tamás gyönyörű színvilágú festményének részlete jelzi roma különszámunkat. Romák? Igen! Öröm tölt el, hogy az új évszázad egyben az új évezred kezdetén együtt vagyunk itt roma honfitársainkkal Magyarországon emberek, magyarok és európaiak. A történelem azt mutatja, hogy népeink, Európa népei saját igazságukat már megszenvedték. Amikor a romákról gondolkodunk, akkor társadalmunkon s önmagunkon is gondolkodunk, mert viszonyainkat együtt teremtjük magunknak. Úgy vélem az emberi viszonyaink fenntartásánál, megerősítésénél nincs fontosabb közös ügyünk.
A romák, mint minden ember érteni, érvényesíteni és értékesíteni akarja magát. Itt az „akarja" szó hangsúlyos, mert vásározik, szolgáltat, tanít, stb., végigjárva a szociális fejlődés archaikus és az ipari demokrácia modern fázisait, mint köztisztviselő, képviselő, bróker, újságíró, vállalkozó, stb. Van valami heroikus ebben a küzdelemben, ami nem menne anélkül a vérben lobogó élet-tűz nélkül, amit Lakatos Menyhért fogalmazott meg. A «teremtő idő» jól végzi munkáját, ezt mutatja a roma művészet, a tudományban való részvétel, a politikai szerveződések új formái (önkormányzatok, képviselet, stb.), a divatos szakmákban és a médiában való jelenlét. Ne fosszuk meg az időt lendületétől! - erre nekünk egyébként nagy tehetségünk van. Fontosnak tartom, hogy a roma értelmiségi elit a társadalom közvéleményétől megerősítést kapjon, mert ők hordozzák és mutatják fel a változás gyakorlati szükségletét, amit a jó képességű fiatalok már most is követnek. A hatékony megoldásokra való szakadatlan törekvésben legyünk a jövőre nyitottak.
A kultúra lényege - írja Thomas Mann - az éjszaka sötét, félelmetes hatalmainak jámbor és rendező, mondhatni engesztelő bevonása az Istenek kultuszába. Úgy vélem, hogy csak az emelkedett, mi több a felülemelkedett kultúra tud egyenlővé tenni. Társadalmunknak érzékenynek kell lennie a szabadság kultúrájára, amelyben minden ember megőrizheti humán kondícióját, humán szellemiségét, a tökéletesedés utáni vágyát, vagyis olyannak kell lennie, amelyben minden ember, ember maradhat. Úgy gondolom, jogosan reménykedünk új társadalmunk új esélyeiben még akkor is, ha társadalmunk humán térfogata még esetenként beszűkül. Vissza