Légcsavarszélben

Fülszöveg

Posztumusz kötetet tart a kezében a kedves Olvasó: Tarlós József, volt hadirepülő II. világháborús visszaemlékezéseit. O maga sajnos, már nem élhette meg nagy odaadással írt memoárja hét esztendőn át várt megjelenését: a könyv utolsó szerzői korrektúrájának lezárása után, életének nyolcvanegyedik évében váratlanul eltávozott körünkből. Tarlós József, aki gyermekkora óta vonzódott a repüléshez, 1939. október 5-én regrutaként vonult be a Magyar Királyi Honvéd Légierő Székesfehérvár - sóstói repülőterére. Ettől kezdve kísérhetjük nyomon útját az újonckiképzés, majd a hivatásos katonaélet, a szolgálatadás és kemény tanfolyami próbák eseménydús hétköznapjaink át a 102/2. zuhanóbombázó század rádiós lövészének számos nehéz légiharcáig (mint magyar felségjelű Stuka-repülő 1943-1944-ben százötvenöt bevetésen vett részt szovjet területen), a háború befejezéséig, a rövid amerikai fogságot követő hazatéréséig.
A szerző visszaemlékezésének talán legdrámaibb fejezete harmadik Stukájuk, a pilóta feleségéről elnevezett "Sutykó II." 1944. július 17-i, utolsó útjáról tudósít, amikor alacsonytámadás közben gépágyúlövedék találta el őket, s álló motorral, vastag füstcsíkot húzva sikerült saját területig elsiklaniuk, ahol kényszerleszállás során meghitt barátja, Pénzes Gyula őrmester hősi halált halt, ő pedig megsebesült.
Az izgalmas helyzetleírásokon túl a memoár legmegkapóbb részletei éppen e férfibarátság önzetlenségéről, Tarlós József feltétlen igazságérzetéről, humanizmusáról, példaértékű helytállásáról tanúskodnak. Nem véletlen, hogy 1995-ben a Vitézi Rend nagymestere - saját érdemei alapján - vitézzé avatta.
A hosszú várakozási idő nemhogy nem ártott - inkább használt a kötet tartalmi értékeinek: lehetőséget teremtett az Utószó és a Függelék - a szerző szerint fontos - kiegészítő információinak közléséhez, melyek ma is aktualitást, frissességet kölcsönöznek a kötetnek. Vissza