Előszó
A 2005 szeptemberében felmenő rendszerben bevezetett Nemzeti alaptanterv jelentős változásokat eredményezhet az irodalomtanításban. Véglegesen lezárhatja azt a korszakot, melyben az irodalomról szóló ténytudás jelentette a műveltséget; amikor a műalkotás forrását, az alkotói szándékot, a szerző életrajzi vonatkozásait, az életműhöz és a világirodalmi tendenciákhoz való kapcsolódást vizsgálták a tanítási órán, azt próbálva meg „kiszűrni" az alkotásból, milyen lélektani-alkati tényezők motiválták a szerzőt, milyen korszemlélet „bontakozik ki" a szövegből. Remélhetőleg meghatározóvá válik a tanítási órán a jelenkori irodalomtudomány szemlélete, fogalomrendszere és beszédmódja, a művek befogadásában a szöveg nyitottságának az elve, s azt fogják vizsgálni-kutatni-értelmezni, milyen eljárások és konstrukciók eredménye a forma, melyek az irodalmi szöveg kristályosodási pontjai, milyen akusztikus, grammatikai, ritmikai, kompozíciós elvek segítségével írható le az alkotás, milyen formakomponensek határozzák meg a művet, miként próbálja megragadni a nyelvi kifejezés az immanencia körvonalait, hogyan érvényesül a befogadói értelemtulajdonítás, mindezen közben pedig háttérbe kerül (viszonylagossá válik) a ma még meghatározó irodalomtörténeti gondolkodás. A történetinek elgondolt „teljesség" helyére új módon strukturált tananyag kerülhet. Az érettségi követelményrendszere szerint összesen hat szerző: Petőfi, Arany, Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila pályaképét kell felvázolni (6-8 alkotás segítségével), tizenhárom „portré"-szerű összefoglalásra kerül sor Balassitól Ottlikig (2-3 mű vagy műrészlet intenzív közös olvasásával), nagyobb szerepe lehet egy-egy műcsoportot vizsgálva a műfaj-, a motívum- és a stíluselemzésnek, a látásmódok analízisének, a kortárs irodalom befogadásának, a drámai műnem értelmezésében a dráma és a szöveg, valamint az interpretáció és a befogadás módozatainak, a territoriálisán, etnikailag, ideologikusan elgondolt, a multikulturalitásban megvalósuló regionális kultúrának; új elem a szabályozásban a populáris regiszter szerepeltetése, az irodalom határterületeinek és kulturális kapcsolódási pontjainak beépítése az irodalomtanításba. A kulturális kódrendszer közvetítésének helyére kerülhet a szövegértés fejlesztése, az olvasói kompetencia javítása és az újragondolt, időről időre változó-módosuló-kiegészülő irodalmi kánon is. Az Európai Unió kialakulásával és Magyarország csatlakozásával a kontinens (és benne a Kárpát-medence népei) a posztindusztriális társadalom korszakába léptek. Ebben a szakaszban a használat, a felhasználás, az elsajátítás a meghatározó, a tudás szembesül a megismerhető bonyolultságával, s lassan nyilvánvalóvá lesz, az egyes ember és az embercsoportok tudattalanul, vágyaik és szándékaik alapján épülnek be a történetbe. A folyamatban, melyről Bókay Antal tág összefüggéseket is felvillantva írt az Irodalomtudomány a modern és a posztmodem korban című munkájában, már a kisiskolás korban is kitüntetett szerep jut a szövegértésnek és a gondolkozási folyamatok állandó fejlesztésének, az állítások és a tagadások, a nyelvhasználat, a szövegalkotás javításának.
Vissza