Tárgykollázsok

Előszó

A plexi a XX. század művészetének anyaga. ÉS most már a XXI. század művészetének anyaga is. Története a magyar művészetben a Paizs-életmű kibontakozása és kiteljesedése által 1969-től napjainkig ível. A háttérben önjelölt követők, társutasok, rokonlelkek. Ahogy a középkorban nem volt mobiltelefon, ugyanúgy nem voltak plexiszobrok sem. Ezért is mondhatjuk, hogy a plexiszobor modern és korszerű. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a dolgok tulajdonképpen egyáltalán nem, vagy csak alig változnak. De azért a higgadt geometria, a rideg konstruktív szellem által vezérelt pleximunkák - amelyeket összegyűjtve 1976-ban a budapesti Csók István Galériában mutatott be a Mester-, csak-csak átadták a helyüket a kaotikus kavargás - a zuhanásban megállított tárgy drámája, a kimerevített füst lírája - alkotásainak, amelyeket harminc évvel később, 2005-ben ugyancsak a budapesti Csók István Galériában tárt közönség elé. Vannak tehát még helyek, élő legenda által övezett helyszínek.
A plexi-anyagnak magának azonban ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget: az anyagtól, pusztán az anyagától még nem vált műalkotássá semmi - legfeljebb ritkává, drágává vagy különlegessé. A plexiszobor is - legyünk néha bátran kissé patetikusak - a benne megtestesült szellem, gondolat, felismerés illetve különös látvány által válik műalkotássá.
Ebben az esetben az átlátható látványban rejlik a különbség. Vissza