A bocskaikerti ökumenikus templom

Előszó

Templom épült Bocskaikertben. A település néhány éve lett önálló község, és most felépült a templom, hogy az itt lakók ne csak egymás mellett éljenek, hanem közösséget alkossanak. A templom Isten hajléka az emberek között, hogy mindig emlékeztessen létünk eredetére és céljára, hiszen „Benne élünk, mozgunk és létezünk, ...az ő fiai vagyunk" (Ap Csel 17,28). Ez az alapja annak a testvériségnek, ami igazi közösséget hozhat létre. A templom latin neve ecclesia, ami annyit jelent, összehívott nép, gyülekezet. Jelenti az épületet és jelenti az egyházat, amely emberek közössége Krisztusban. Minden templom az Istennel és egymással való kapcsolatunkat, közösségünket szolgálja. Hisszük, hogy a bocskaikerti új templom betölti hivatását.
A Millecentenárium évében kezdődött a templom építése, így maradandó emléke lesz népünk történelmének. Ezen a földön 1100 éve élnek magyarok, dolgoznak, küzdenek, szenvednek, keresik a boldogulásukat. Az évszázadok alatt a keresztény hit mutatott irányt, adott reménységet és táplálta a jövőt építő barátságot. Az új évezred küszöbén a templom építésével ezt a hitet akarjuk megvallani, jövőnkhöz útmutatást és reményt meríteni.
„A XX. század vértanúinak ökumenikus emléktemploma" - a terv megálmodói ebbe a hosszú elnevezésbe sűrítették be az épülő templom helyi mondanivalóját. A XX. század utolsó éveiben vagyunk, az ezredforduló emlékezésre késztet. Ha visszaidézzük az elmúlt évtizedeket, mindazt, amin átment ez a nép, átmentek az egyházak, elmondhatjuk, hogy a vértanúk százada volt ez. Papok, lelkészek, szerzetesek, hívő férfiak és nők járták a vértanúság útját. Voltak, akik életüket áldozták, börtönt szenvedtek, ismét másokat megaláztak, háttérbe szorítottak, jogaikban korlátoztak, hazájukból elüldöztek, mert hitükhöz, meggyőződésükhöz ragaszkodtak. Emlékezünk rájuk, hogy hűségükért tisztelettel adózzunk, és bátorságukból helytállást tanuljunk. Emlékezünk, hogy mindig meg tudjuk különböztetni a bűnt és az igazságtalanságot a becsülettől és az igazságtól. Az emlékezéshez a kiengesztelődés szándékának kell párosulnia, ami magában foglalja a megbánás és megbocsátás készségét. Mindkettőre szükség van ahhoz, hogy a múltunkat, történelmünket ne teherként hordozzuk, hanem a jövőnket építő erővé legyen. Vissza