Parázs a füvön (dedikált példány)

Fülszöveg

Mózes Áron vagyok, és azok közé tartozom, akiknek nincs állandó lakásuk. Napokon át a szentendrei Öregpatak hídja alatt háltam, de ma éjszaka megint fedél lesz a fejem fölött. Így juthattam írógép közelébe is (nem betörés útján, hanem mert egy jó ember befogadott). Most rendkívül tisztának érzem magam, kádban fürödtem, szappannal mosakodtam. Anyaszült meztelen ülök egy kerttel szemben, ahol a kutya éppen megugat egy hozzám hasonló csavargó alakot. Hogy mikor születtem, nem tudom pontosan. Apám is, anyám is másra emlékezett, amikor utoljára találkoztam velük. Öt-hatéves koromban tanultam meg írni-olvasni a zirci főapát úrtól, akinek ezért azóta is nagyon hálás vagyok. Mellette éltem addig, amíg szét nem zavarták a rendet. Akkor egy ideig a toronyban aludtam (emiatt egy kicsit rossz a hallásom), és emlékszem egy olyan misére, amit az odagyűjtött apácáknak és szerzeteseknek mondtak. A legszebb a csengők hangja volt. Legalább huszan végezték a ministránsok dolgát. Azóta leginkább az erdőkben vagyok otthon, ősztől tavaszig padláson, istállókban. Keserves idő volt, amikor lovak, tehenek nélkül csak magam feküdtem a szétrohadt szalmán. Ahol helyet adnak, és ahol könyv is akad, mindent elolvasok, már ameddig megtűrnek maguk mellett. Sohasem loptam, még kenyeret, tejet sem, pedig a városokban nagy a csábítás a boltok elé hajnalban kitett kosarak és rekeszek miatt. A következő verseket sok éven át írtam, egyetlen tulajdonom az a füzet, amiből most néhányat kimásolok. Ezt is a gazdám unszolására teszem, aki most azt mondja: fejezzem be, mert még két szó, és unalmas leszek. Vissza