Csokonai

Előszó

Részlet a könyvből:

A szegény ember a gazdagságot nem igen tudja másnak elképzelni, mint öröklött vagyonnak.; a lángeszű emberrel szemben többnyire önkéntelenül is felmerül bennünk az a kérdés, hogy vájjon kitől örökölte rendkívüli tehetségét? Ez a kérdés többnyire válasz nélkül marad, de az a gondolat, hogy a tehetség is úgy öröklődik, mint az egészséges vagy beteg testalkat, megmarad bennünk. Petőfi, Vörösmarty, Arany elődei között nem ismerünk senkit, akinek valami költői hajlama lett volna, - de ez nem dönti meg a tehetség öröklékenységének elméletét, mert annak, amit nem ismerünk, a lehetetlensége még nem bizonyos. A közönséges embereken gyakrabban meglátszik az öröklékenység, mint a lángelméken s az előző két-három nemzedékhez tartozó elődökben megtaláljuk az ember lelki alkatának főbb vonásait. A lángelme öröklött vonásainak kutatása nem sok eredménnyel járó, de nem is felesleges munka. Csokonainak már az első életírója, Domby Márton feltette azt a kérdést, hogy vájjon ,,a léleknek minéműségei és ereje úgy általmehetnek-e a származással együtt a gyermekekbe, mint a test minéműségei és ereje?" Csokonai elődeinek némi tanulmányozása után azt mondja, hogy „már nem olly egészen megfoghatatlan az ő lelke". Domby után minden Csokonai-kutató foglalkozott ezzel a kérdéssel, de Kardos Albertet kivéve, mindenki csak Domby adatainak alapján. Vissza