Tanuljunk könnyen rovásírni

Előszó

Könyvünknek egyetlen célja van: bemutatni az egységes magyar rovásírás-ábécé általunk összeállított változatát. Tudjuk: kísérletünk már nem az első, s minden bizonnyal nem is az utolsó. Áttanulmányoztuk az eddigi eredményeket. Bizonyos hiányérzet ébredt föl bennünk.
Egyrészt csodáltuk azt a törekvést, amely arra irányult, hogy a magyar rovásírás-rendszerből mennél többet mentsünk meg a jövendő korok számára, másrészt viszont némi csalódottsággal nyugtáztuk, hogy ennek az írásfajtának a mai gyakorlati alkalmazása még mindig nehézkes, még mindig bonyolult. Csak egyetlen példa: egyes kutatók az E (É) betűk jelölésére három jelformát (grafémát) is „bevezettek". Ez a „gazdagítás" nem volt egészen jótékony hatású.
Ugyanakkor az írás irányának a megváltoztatása jóformán még föl sem merült, nem szólva az esetleges folyóírás kialakításáról, „meggyökereztetéséről".
Szükségesnek látjuk tehát a változtatást: úgy építkezni, hogy lehetőleg a rovásírás szellemét éltessük tovább, a betűkészletet pedig alkalmasabbá kell tennünk a jelenkor követelményeihez.
Arra törekedünk, hogy munkálkodásunkkal megteremtsük a rovásírás könnyebb elsajátításának előfeltételeit (innen a könyv címe). Tehát az egyszerűsítés, az egyszerűsödés irányában mozdultunk el, amikor csökkentettük a magánhangzó-változatok számát, s hosszúságuk jelölésére bevezettük az egy vonalkából álló mellékjelet. Valljuk be, hogy kezdetben ez a „mellékjelezés" hosszas töprengésre késztetett. De az írástörténeti „adalékok" megalapozottá tették elképzelésünket. Vissza