Tanúbizonyítás a polgári perben

Előszó

A magyar polgári bíróságok évente - hozzávetőlegesen - mintegy százezer embert hallgatnak ki tanúként. Annak ellenére, hogy a tanúbizonyítás jelentősége az okirati agy a szakértői bizonyítással ellentétben az elmúlt évtizedekben csökkent, a tanúk kihallgatása változatlanul a legfontosabb bizonyítási módok egyike; egyes pertípusokban a tanúvallomások gyakorlatilag nem helyettesíthetők más bizonyítékokkal Eközben az eljárásjogi irodalomnak közkedvelt fordulata a tanúbizonyításnak a "szükséges rosszként" való jellemzése; a gyakorlatnak pedig évszázadok óta visszatérő gondja a tanúk befolyásolhatósága és a vallomások megbízhatatlansága. Jeremy Bentham, a kiváló angol jogtudós 1827-ben ugyan még azt írta, hogy "az igazság mintegy magától kéredzkedik a tanú szájára", és a tanúkat az "igazságszolgáltatás szemeinek és füleinek" tekintette, ám a századvég kriminalistáinak már egészen más volt a véleménye a tanúbizonyításról. Hans Groß a következőképpen foglalta össze a változást: "... ma már tudjuk: az érzéki észlelésen nyugvó tanúvallomás értékét sokszorosan túlbecsülték..., a tanúvallomás nem számítható olyan értékűnek, mint ahogy azt idáig értékelték." A kételkedés a XX: században tovább folytatódott, ebben a pszichológia fejlődése, továbbá a tanúk észlelésének és emlékezésének a megbízhatatlanságával kapcsolatos kísérletek sora is közrehatott. William Stern tömör megfogalmazása szerint "a hibátlan emlékezet nem szabály, hanem kivétel". Adolf Wach a tanúbizonyítást a tapasztalatok szerinti legrosszabb bizonyításnak nevezte. Sajnos a polgári eljárásjog-tudomány csak ennek a ténynek a felismeréséig jutott el, de mindeddig nem törekedett arra,hogy a büntetőeljárásjog-tudományhoz, és főleg annak segédtudományaihoz hasonlóan alakító módon hasson a gyakorlatra. Rudolf Burns 1973-ban teljes joggal állapíthatta meg azt, hogy a "perrendtartás legmegbízhatatlanabb bizonyítási eszközéről szóló ismereteink sajnálatos mélyponton vannak". Ennek az okát keresve legelőször is a polgári perbeli tanúbizonyítással foglalkozó szakirodalom hiányához jutunk el. Vissza