Tannhäuser

Előszó

A monda nem válogatós. Igaz, hogy előszeretettel az. emberiség magaslatain mozgó alakokat avat hőseivé: nagy fejedelmeket és hadvezéreket, kitűnő tudósokat és lángeszű költőket; de gyakran, sokszor nehezen érthető vagy megmagyarázható indokokból kiemel a feledékenység tengeréből köznapi vagy jelentéktelen halandókat is, a kik első perczre semmi okot vagy jogot nem mutatnak arra, hogy a népnek alkotó képzelete reájuk a rege aranyos palástját borítsa. Sokszor csak egy kis mellékes vonás, egy lényegtelen adat, egy félreértett név vagy félremagyarázott tulajdonság szolgáltatja a nélkülözhetetlen alapot, melyet a hagyomány megragad, hogy reá mint biztos talajra, korlát nélkül csapongó észjárással, egy nem egyszer megragadó, költészettől duzzadó, mély érzelmű mondának fényes palotáját fölépítse. A nép képzelete ezen munkájában, rendszerint fesztelenül csapongva, a legtávolabb eső adatokat és motívumokat bámulatos merészséggel kapcsolja össze egymással és dolgozza föl egységes alkotássá, úgy hogy alakításának kiinduló pontját néha csak a legélesebb szemű kutatás és akárhányszor még ez sem képes az összebogozott anyagból kihüvelyezni. Ily bonyolódott, rejtélyekben gazdag, a kornak ellentétes szellemi és erkölcsi áramlataiban gyökerező probléma a monda terén a Tannhäuserről szóló hagyomány is, mely több század óta nemcsak a kutatókat vonzza, hanem költői értékénél és mély értelménél fogva, a költőket is újabb meg újabb földolgozásra csábítja. Vissza