Tankönyv a gépkocsizó lövész tartalékos tisztek részére

Előszó

A huszadik században vívott háborúk többek között abban is különböztek a korábban lefolyt hadjáratoktól, hogy nemcsak kedvező időjárási feltételek mellett, egy-egy harcra alkalmas területen kerültek sorra, hanem minden évszakban, a legkülönbözőbb földrajzi területeken - síkságon, erdős-hegyes, mocsaras, sivatagos stb. - folytak le. A múlt hegyi csatáinak a maiakkal való összehasonlításakor jelentősen eltérő különbségeket fedezhetünk fel, amelyek elsősorban a harccselekmények határozottabb jellegéből, a döntésre irányuló tevékenységekből fakadnak. Régebben a hegyeket a reguláris hadseregek kerülték, ott nem szívesen csatáztak, mert nem tudták a besúlykolt mozdulatokat alkalmazni és így ezek a területek a szabadcsapatok (pl. kurucok), felkelők területeivé váltak.
A németek még a második világháború folyamán is kerülték az erdős-hegyes területeket, mert akadályozta a technikai eszközök alkalmazását. Így azok a Szovjetunióban, Jugoszláviában, Franciaországban és más európai országban a partizánok fellegváraivá váltak.
A korszerű háború döntésre, az ellenség megsemmisítésére irányuló, harccselekményei nem kerülhetik ki a hegyeket. A hegyek és erdők, mint lassító tényezők jelentkeznek, gátolják a más arcvonalakon folyó hadműveleteket is. Napjainkban a hadtudomány művelői azért fordítanak jelentős figyelmet az erdős-hegyes terepen folyó harc kérdéseinek kidolgozására, mert Európában kevés a nagykiterjedésű sík terület. Annál több a különböző magasságú és kiterjedésű hegyvidék (Alpok, Appenninek, Német-Középhegység stb.), amellyel egy elkövetkező háború során, mint földrajzi tényezővel számolni kell.
Az erdős-hegyes terepen vívott harcok a különleges viszonyok között folyó harcok között a legnehezebb, mivel legtöbb a korszerű technika alkalmazását akadályozó tényező. Igen fontos tehát ezen sajátosságoknak megismerése, hogy előnyeit kihasználhassuk, hátrányait pedig a minimálisra csökkenthessük. Vissza