Tanítóképzés Északkelet-Magyarországon 1914-1959 között

Előszó

Szívesen ajánljuk e kötetet az érdeklődő olvasó figyelmébe.
A dolgozat témája kevés előzetes könyvészeti forrással rendelkezik. Szakái János 1934-ben írta meg a magyar tanítóképzés történetét. Munkája ma már kevésbé használható, de figyelmen kívül sem hagyható. Majd hosszú hallgatás után, - jubileumi apropó révén - jelent meg az 1980-as évek közepén több hazai tanitóképző „kis monográfiája". Az időközben megjelent könyvészeti és levéltári források alapján azonban csak Németh András jelentetett meg 1990-ben újabb tanítóképző történetet.
Ezek után, vagy folytatásaként Dráviczki Sándor nagyon nehéz feladat elé r állította magát, amikor Északkelet-Magyarország tanítóképzőinek összehasonlító, történeti feltárását tűzte ki célul. A téma választásában az a felmérés ösztönözte, hogy ezek a „részek" gazdasági, társadalmi, művelődési, nemzetiségi, felekezeti szempontból sok azonosságot mutattak, s ugyanakkor eltérőek voltak az ország többi részétől. A dolgozat, egy olyan intézménytörténeti feldolgozás, amely az összehasonlításra törekedve rajzolja meg a nyíregyházi kettő, a kisvárdai egy, az ungvári kettő, a munkácsi egy. a szatmárnémeti három tanítóképző történetét. A kilenc középfokú tanítóképző szinte teljesen ismeretien forrásainak feldolgozását kívánta meg a kutatási téma. Olyan intézményekről van szó, amelyeknek iskolafenntartói különbözőek, szerveződési körülményeik nagyon eltérőek, működési folyamatuk időben is szaggatott volt. Dráviczki Sándor a feldolgozás során azokat az összevetési dimenziókat alkalmazta, melyek az intézmények közoktatási rendszerben elfoglalt helyük, illetve működésük pedagógiai hatékonysága szempontjából ezen iskolák legjelentősebb működési sajátosságai. A tanulmány így a szabolcsi képzők megszervezését és tárgyi feltételeinek alakulását, az északkelet-magyarországi intézmények személyi tényezőit, oktató-nevelő munkáját, gyakorlati képzését, ifjúsági egyesületeik és szervezeteik működését elemzi. A munka legértékesebb részének tarjuk azokat a társadalomtörténeti érdeklődésre és megközelítésmódra utaló fejezeteit, amelyek az egyes intézmények diákjainak, pedagógusainak szociológiai vizsgálatára irányulnak.
Dráviczki Sándor tanulmánya hosszú, elmélyült, kivételes szorgalommal, nagy forrásanyag feltárásával és elsődleges rendezésével, a levéltári anyagok gondos megszűrésével párosuló kutatómunka eredménye. Erre a bázisra alapozva jelentős új eredményeket hozott a hazai tanítóképzés-történet számára, s ösztönözheti a tanítóképzés történetével foglalkozó jövőbeli kutatókat, hogy a „régiós" tájegységek tanítóképzését összehasonlítva járuljanak hozzá ahhoz, hogy a nem távoli jövőben valaki megrajzolhassa a magyar tanítóképzés pontosabb történetét. Vissza