Tánc a mennyei barlang előtt

Fülszöveg

Amikor a Nap istennője fivérével összekülönbözvén a Magasságos Égi Mezők egy barlangjába zárkózott, sűrű sötétség lepte el a világot. A tanácstalan istenek a barlang szájához gyűltek, hogy előcsalják, de minden kísérletük hiábavalónak bizonyult. Végül Ame no Uzume istennő talált megoldást: felfordított hordóra állt s azon dobogva groteszk-erotikus táncot adott elő, amit a többi isten hangos tetszéssel fogadott. Ezt hallván a napistennő előjött rejtekéből, és a világot újra fény borította el. - A japán hagyomány ehhez a mítoszhoz vezeti vissza a sintó vallás egyik legjellegzetesebb szertartását, a kagurát, melyben zenével és tánccal kívánják elnyerni az istenek jóindulatát. A kagura minden egyes előadása tehát sámáni akció, Mircea Eliade szavaival élve „örök visszatérés" az őseredeti rítus élményéhez.
Ezeréves története során a kagura több ágon, több műfajban fejlődött, s mind a mai napig él. Egyik ágát a császári udvar szertartásos zenéi és táncai között ápolják X. századból fennmaradt ún. kagura-dalok megszólaltatásával, szigorúan elzárva a profán külvilágtól. Másik ága a sintó szentélyek szertartásai között kapott helyet az évszakfordulók, földművelési ciklusok megünneplésére. Egy harmadik ágon pedig népi színjáték lett, melyben kis zeneegyüttes kíséretével maszkos-jelmezes színészek jelenítik meg a barlang előtti tánc mítoszát és a japán mitológia egyéb epizódjait. A professzionális japán színház világszerte híres két műfaja, a nó és a kabuki mellett a japán emberek körében talán a kagura a legnépszerűbb, mert rituális emelkedettség és népi egyszerűség együtt él benne.
A jelen munka a kagura hagyományát zenei aspektusból vizsgálja. Számos dallamot is közöl, szerkezeti elemzéseiben pedig a hagyományos japán zeneelméleti szemléletet a kelet-európai népzenetudomány már bevált módszertanával egyezteti össze.
Vissza