Tanársorssal verve, áldva

Fülszöveg

Ez a könyv egy olyan tanár tapasztalatait, véleményét mondja el a magyar iskolarendszerről, aki ötvenkét évet dolgozott benne köztanárként (ahogy dr. Virágh Ferenc kollégám mondta), szolga tanárként. Nem lesz benne körmönfont tudományosság, nem lesz benne elrejtve az igazság elvont szakszavak mögé, közérthetően, elsősorban jellemző példákkal fogja a véleményt, gondolatot elmondani. Konklúziót, vagyis elvonatkoztatást majd az olvasó levon az esetek bemutatása után.
Személyes történeteim ajánlom egykori tanítványaimnak, tanár kollégáknak, a pedagógia ügye iránt érdeklődőknek, akik nem idegenkednek az olvasástól.
A pedagógusoknak még védőszentjük sincs, nem úgy, mint a tűzoltóknak (Flórián), az olajbányászoknak (Borbála), börtönőröknek (Adorján). Nem hallottam a tanárok védőszentjéről, így fohásszal talán csak Báró Eötvös Józsefhez, gróf Klebelsberg Kúnóhoz fordulhatnék, azokhoz, akik a magyar oktatásügyet megalapozták, felemelték. Az 1920-as években a legfontosabb volt az ország életében, s ez hozta meg a negyvenes években hazánk felemelkedését. Akkoriban a kultúra, az iskolafejlesztés a költségvetés 20%-át kapta, ma már odajutott, hogy még a 2 százalékot sem adják erre a célra. A pedagógia ügyének lecsúszását személyesen láttam, tapasztaltam, a legfelső és legalsó szinten hivatalnokként regnáló oktatásszervezők ostoba rendeleteitől szenvedtem.
Ötven évig aktív pedagógusa, szolgája voltam a közoktatásnak, tanítottam alsó- és legfelső fokán, kezdve az elsős írni-olvasni tanulótól a felsőoktatásban tanuló hallgatókig (nem megfeledkezve az esti iskolákban tanuló negyven éven felüliekről sem), a legjobb helyről - mint Moliere színházában a király - belülről láttam ennek a jól átgondolt és jól szervezett oktatásnak a szétverését sok "dicső politikusunk és főtisztviselőnk" által.
Talán ez az írás segít abban, hogy a később következő pedagógiai folyamatok másképp alakuljanak. Vissza