Ábel az országban

Előszó

Részlet a műből:
Elbeszélésemet azzal végeztem volt, hogy a hargitai pásztorságot letettem, s hazamentem az apai házhoz Csicsóba. Említettem azt is, hogy érkezésem után apám mindjárt szekeret fogadott, s azzal másnap elpályázott a Hargitára, hogy onnét a mi tulajdonunkat, vagyis a pásztori felszerelést, azzal a szekérrel hazaszállítsa.
Amikor estefelé megérkezett, én Bolhával együtt még az édesanyám sírjánál voltam, s onnét csak alkonyatkor kerültem elé.
- Hát hol van az erdei egyet-más? - kérdeztem.
- Bétettem a csűrbe - felelte apám.
Jól van, bementünk együtt a csűrbe, hogy ott számba vegyük a felszerelést. De ahogy beléptünk, én mindjárt megszeppenve állottam meg, mert az asztalt s a széket s még a tábori ágyat is hazahozta apám, ámbár azok a bank tulajdonát képezték.
- Hát a házat nem hozá el? - kérdeztem.
- Az ottmaradt, szegény.
- Ne sajnálja - mondtam -, hiszen adnak neki enni a szelek, s a felhők megitatják.
- Azért vettem le az ablakai is - szólott apám.
Gondoltam, nem folytatom, mert ha igen, még egyebek is ki találnak derülni. Inkább felemeltem hát az uras sárga széket, s vizsgálni kezdtem tüzetesen. Aztán így tettem az asztallal s a tábori ággyal is. Édesapám félrebillent fejjel nézte a dolgot, s csak a végén kérdezte meg:
- No, mi a látlelet?
- Az, hogy a bank neve egyiken sincs rajta.
Apámnak váltott egyet az esze:
- Az bajosan is lehetne rajta, amikor nem a banké.
Vissza