Előszó
MARK TWAIN.
(1835-1910.)
Az önéletleírásról jegyezte meg Mark Twain valahol, hogy lehetetlenség az igazat írni meg önmagunkról, de az olvasó mégis pontosan kitalálja belőle, mi fán terem a...
Tovább
Előszó
MARK TWAIN.
(1835-1910.)
Az önéletleírásról jegyezte meg Mark Twain valahol, hogy lehetetlenség az igazat írni meg önmagunkról, de az olvasó mégis pontosan kitalálja belőle, mi fán terem a szerző. Nem adhatunk mást, mi lényegünk. Az írónak minden alkotása, »képzeletének« minden teremtménye - az emberi alakokat sem véve ki - megannyi vallomás önmagáról.
Nem regény, az, írónak a szíve az a »vándorló tükör, amely a világ képét mutatja«, s ha Mark Twainről van szó, méltán jut eszünkbe a német költő szava: »mily pazar színjáték is lehet az, ahogyan az ő lelkében a világ tükröződik!«
Mark Twain könyveiből, ezekből a ragyogó korrajzokból, ha egymás mellé rakjuk őket, valóságos önéletleírás kerekedik: történet, amely nemcsak egy csodálatos élet megragadó fordulatait, diadalait és hányattatását beszéli el, hanem egy melegen lüktető szív gazdag belső életét is.
A gyermek Tom Sawyer élete történetéből a férfiú alakja is kibontakozik, aki nemcsak átélte »Tamás úrfi« kalandjait, hanem újjáteremtette és megtöltötte alakjait színes és meleg emberi vonásokkal. A visszaemlékezés, a mód, ahogyan és amilyennek látjuk egykori magunkat évtizedek távlatából - nemcsak gyermekségünkre, felnőtt korunkra is világot vet. Ez a nyitja talán a rejtélynek, miért oly örökeleven a hatás, amellyel Mark Twain »ifjúsági« könyveit olvassuk ma is, deresedő fővel, amikor azt hisszük, rég kinőttünk már azokból a gyermekcipőkből, amelyek Tom Sawyer öcsénk lábát oly igen szorították, ha néhanapján rájaerőltették. Igen: Tamás úrfi és társainak »bohókás«i történetét el nem múló gyönyörűséggel olvassuk mindannyian, legyünk bár a halhatatlan regényhősöknek (ezeknek a csodagyerekeknek), avagy szellemi apjuknak kortársai.
Vissza