Legistica

Előszó

A jogalkotástan (legistica) viszonylag újkeletű, rendszerezett ismeret, amelynek tárgya - látszólag magától értetődően - a jogszabályok megalkotása, vagyis a jognak a jogalkotás számára való fogalma és a jogalkotás megvalósulása. Tárgya tehát egy egységes fogalomkészlet kialakítása és egy egységes műveletrendszer bemutatása. A fogalmak többnyire jogintézményeket, a műveletek eljárási módot és feltételeket jelentenek. Mindkettőből egységes formák következnek, így a fogalmak és a műveletek alapformákat egyaránt tartalmaznak, amelyekre felépíthető a jogalkotástan. Mindez pillanatnyilag, több értelemben is, szintetikus ismeret. Alapjai különféle jogi szaktudományokból erednek: elsősorban az alkotmányjog, a közigazgatási jog, a polgári jog, a büntetőjog, valamint a jog- és állambölcselet elvi tételeire és dogmatikájára vezethetők vissza. Alapjaihoz hozzátartoznak nem-jogtudományok is, pl. a szociológia, a közgazdaságtan, az etika, a filozófia, a pszichológia, a szervezéselmélet, a logika egyes módszereinek az alkalmazása. A jogalkotástan mégsem ezeknek a kivonata, vagy egyszerű összekapcsolása. Ami ezeket egy viszonylag egységes jogalkotástanban egybefűzi, alapvetően nem valamilyen teoretikus lelemény, hanem egy jellegzetes tevékenység az állami működésben: a tényleges jogalkotás. Az ezzel összefüggő ismeretek egybefoglalása azért vált gyakorlati feladattá, hogy egységes ismeretek és egységes módszerek alkalmazásával oldják meg feladataikat azok, akiknek a munkája többnyire, vagy kizárólag jogszabálytervezetek elkészítéséből áll. A mai időkben, elsősorban a közigazgatásban, egyre több szakembert alkalmaznak azért, hogy jogszabálytervezeteket készítsen, illetőleg értékelje a mások által kidolgozott jogszabálytervezeteket. Bizonyos értelemben az ismeretanyagnak egy része technikai minimum mindazok számára, akik hivatásszerűen jogszabályszerkesztéssel foglalkoznak. A jogalkotástan félreértése lenne azonban úgy elképzelni azt, mint a jogszabályszerkesztői vagy kodifikátori szakma mesterségbeli fogásainak gyűjteményét. A hasznos, gyakorlati ismeretek egybegyűjtésén már messze túljutott, bizonyos értelemben vagy legalább részben „katedra-tudománnyá" vált. Sem egyiket, sem másikat nem szükséges ezúttal lekicsinylő értelemben érteni. A jogszabályszerkesztő mesterségbeli jártassága különleges jogászi ismeret - szerkesztő-, olykor „cautelaris" jogászatnak nevezett eljárás - de nem „tar".
Az ismeretanyagnak más része doktrínái is feldolgozása, meghaladja az imént említett kört. Ehhez rövid illusztrációként érdemes figyelembe venni pl. azt, hogy az egyes jogi fogalmak nem feltétlenül ugyanazt jelentik a polgári jogban, a büntetőjogban, a közigazgatási jogban, stb; dogmatikájuk egymástól különbözik. Vissza