Tamariszk (dedikált példány)

Fülszöveg

Talán nem is a látomás, hanem a látás szenvedélye az, ami Vasadi Péter költészetét előrehajtja. Látásmódjának mélysége, pontossága és elevensége. Verseit szigorú és kimunkált formákba kényszeríti, s így éri el a drámaian ellentétes hatásokat. Takarékosan, csak a legfontosabb -a belső látásnak megfelelő - szavakat mondja ki, objektivál: élményt, látványt, látomást. Ezt az objektivitást a kifejezés magas hőfoka, jelképrendszere és tőmondatos rövidsége eredetivé és líraivá teszi. Újszerű szóösszetétele és fogalomtársítása sajátos gondolkodását jellemzi. Verseinek erőteljes sodrása az olvasónak minden érzékszervét mozgósítja, egyetemes felelősségre szólít fel a rossz, az igazságtalanság, a nyers erőszak ellen, a kiszolgáltatott ember védelmében.
"A költő - mondja Vasadi -, aki "lét"-ben gondolkodik és "nép"-ben felel, nem díszít sem örök, sem mulandó dolgokat. Számot ad. Világosan, a világosnak és a konkrétnak nem a titok az ellenoldala, hanem a kusza és az álvalóság. A - Hölderlin szavai szerint "jámbor" - költő megmutatja az ember nyomorúságát és nagyságát, mert az ember nagy és nyomorult. Föllobbantja a reményt a reménytelenség éjében. Rámutat arra, ami az embert könyörtelenül elpusztítja, és ami nélkül csak vegetáció az élete: a bűnt és a megbocsátást. Világosságot támaszt a zugokban. Szavakban fogalmakat hív létre, mondatokban gondlatokat, képekben életet."
Mintha Pinceének c. versében ars poeticáját fogalmazta volna meg: "De ellenáll, ki látni tud, / minden sodortatásnak. / A káprázat a tükröké. / Az angyalok leásnak." Vissza