Talleyrand, Charles-Maurice: Értekezés annak előnyeiről, hogy a jelen körülmények között új gyarmatokat szerezzünk

Előszó

A most közlésre kerülő dokumentum némileg eltér a Documenta Historica első köteteiben megjelentektől. Itt ugyanis nem államok, vagy kormányok közötti egyezményeket, hanem egy magánember bevallottan a közfigyelem felkeltésére tartott előadását közöljük.
Charles-Maurice Talleyrand (1754-1838), akit Napóleon császár 1806-ban Beneventó szuverén fejedelemmé nevezett ki, a korszak egyik legjelentősebb és legismertebb figurája. Teológiát végzett, 1780-tól a francia klérus főügyvivője, 1788-tól Autun püspöke. 1789 nyarán - a forradalom kitörését követően - a Nemzetgyűlés papi rendjének tagjaként "átállt" a harmadik rendbéliekhez. Indítványára mondották ki az egyházi birtokok lefoglalását, a papi tized eltörlését, s őt bízták meg az új közoktatási tervezet kidolgozásával is. 1790. július 14-én Talleyrand misét cerebrált a haza oltárán, felesküdött az alkotmányra és felszentelte az alkotmányt elfogadó papokat, minek következtében összeütközésbe került a Szentszékkel. VI. Pius pápa 1791-ben kiátkozta, így búcsút vett a papi pályától. XVI. Lajos bukása után (1792. augusztus 10.), mivel a köztársaságiak zöme királypártinak tekintette a volt püspököt, Franciaországból Londonba, utána Észak-Amerikába menekült, ahonnan 1795-ben tért vissza. 1797 messidor 28-án (július 16) Lazare Hoche mellett Talleyrand is belépett a kormányba s lett először, ám nem utoljára a francia diplomácia kulcsfigurája. Az 1797. évi fructidor 18-i (szeptember 4.) államcsínyt külügyminiszteri pozíciójának megerősítésére használta fel, majd rövidesen Bonaparte Napóleonhoz csatlakozott. Vissza