Talleyrand

Előszó

Részlet:

A tizennyolcadik századbeli francia nemesember számára ifjúsága nem jelentette okvetlenül életének azt a korszakát, amelyre később szeretettel vagy sajnálattal gondolt vissza. Akkor még nem volt közkeletű az a tétel, hogy a szülők a gyermekek kedvéért élnek. Az a szerető gond és állandó figyelem, amellyel ma a gyereket el szokás halmozni, annakidején nevetségesnek tűnt volna fel az egészséges gondolkozású ember előtt. Mikor Rousseau, az első érzelmes ember, minden gyermekét elhagyta, hogy névtelen lelencek gyanánt nőjenek fel, eljárását csak furcsának ítélték, de nem hitványnak. A leggazdagabb francia hercegség örököse leírja, hogyan bízták nevelését atyja egyik lakájára, aki véletlenül olvasni is tudott, - hogyan öltöztették a legcsinosabb ruhákba, mikor kivitték, viszont hogyan járatták otthon rongyosan és éhesen. Korának és osztályának minden gyermeke ezt a sorsot kapta osztályrészül. A mai rendszer jobb világításba helyezi a szülőket, de ez a világítás még nem elég annak igazolására, hogy ez a rendszer felsőbbrendű egyéniségeket alakít ki a gyerekekből.
A családi érzés azonban, amely Franciaországban mindig erősebb volt, mint Angliában, akkor is kétségtelenül volt olyan fontos és erőteljes, mint manapság. És ez az érzés többet törődött a családdal, az összeséggel, semmint a család egyes tagjainak külön-külön érdekeivel. Vissza