Találmányok könyve IV.

Előszó

A kristály s sejt a szervtelen és szerves világ elemi alakjai. E fogalommal be kell érnünk, mert azt, hogyan keletkeztek ezek az alaktalan ősanyagból, mik a föltételes, ható s felszabaduló erők keletkeztetésök körül, nem sikerült mind ekkoráig kikutatni. Midőn a sejtet a kristálylyal szembe állítottuk, nem a természetben előforduló vagy műkonyhákban előállított kristályt értjük, mely már fokozatos nagyobbodással keletkezett, sőt inkább e fogalom alatt csak az őseredeti atom-csoportosulást tartottuk szem előtt, a melyhez az egynemű anyag simúl, megalkotván az ásványi egyedet. A timsókristály pl. még ugyanazt a törvényt bizonyítja, benne még ugyanaz az erő működik, de teljes képződmény, mely, ha még egyre nagyobbodik is növekvés által, még sem tüntethet föl oly tulajdonságokat, melyek a legparányibb molekularis timsó-oktáedron-ban nem nyilvánulnának.
Már ennyiben is lényegesen külömbözik a sejt a kristálytól. A sejt sajátságos vonzással ugyan szintén előidézi az egynemű anyag lerakodását, szintén növekszik, nagyobbodik s változik, de nem maradt sejt, mely csupán nagyságának arányait változtatja; a sejt csak rész, s mindig ujabbak hozzájárulásával folytonosan mássá lesz, míg oly magas fokot ér el, melyben a fenforgó viszonyokhoz képest fejlettsége a tökéletest fejezi ki. A kristálynak növekvése határolt. Van hegyi kristály, oly parányi, hogy csak fegyverzett szemmel birjuk megismerni, s van ezernyi font súlyú; anyagjának mineműségében pedig sehol sincs kifejezve annak lehetetlensége, hogy bizonyos környűállások közt a föld összes kovasavtartalma nem egyesülhetne egyetlen egy kettős pyramissé, melynek térfogata a holdét tetemesen felülmúlná. Vissza