Találkozások Ligeti Györggyel

Előszó

„Maga színesben vagy fekete-fehérben álmodik?"* Ligeti György nemegyszer hökkentett meg közbevetett kérdéseivel. „Tudja, hogy néz ki a klorofill kémiai szerkezete?" - „Ismeri Piranesi Carverijét?" - „Látta már az NDK-határ kivilágítását Göttingentől délre, Würzburg irányában?"
Számos alkalommal élhettem át, ahogyan Ligeti György nagyközönség előtt mesélt a zenéjéről. Ilyenkor mindig lassan, szinte habozva kezd bele. De már néhány pillanat múlva egy teljes szellemi univerzum tárul fel szavai nyomán. Amikor például lelkendezve mesél egy középkori motettáról, és ennek a zenének a polifóniáját egy tarka pulóver mintázatához hasonlítja, melynek színes szálai csak alapos odafigyeléssel fedezhetők fel. Ennek párhuzamai kompozícióiban is fellelhetők: több tucat önálló szólamot fog össze és rétegez egymás fölé, melyek átfedik egymást, egybeolvadnak vagy szétválnak. Végezetül Ligeti a fraktális geometriánál köt ki. Vagy az emberi genom (örökítőanyag) megfejtésénél, az indonéziai zenei kultúráknál, Alice csodaországánál. Gondolatai finom hálóhoz hasonlítanak, melyben minden rész összefügg a többivel.
Ligeti zenéje és gondolatvilága a nyolcvanas évek eleje óta lenyűgöző hatással van rám. Akkoriban Hamburgban, egyetemista koromban az előadásait hallgattam, és fokozatosan felfedeztem magam számára a zenéjét. A „filozófusok tornyában" lévő előadóterem mindig zsúfolásig megtelt. 1988-ban Bécsben ismerkedtünk meg személyesen, amikor először előadták zongoraversenyének öttételes változatát, és a Die Zeit hetilap számára interjút készítettem vele. Azóta újból és újból találkoztunk, azokról a sokszínű parti túravázlat okról is kérdeztem, melyeket a Schott kiadó fakszimile változatban jelentetett meg. Vissza