Találkozás

Előszó

Történetünk első ajtaja Fliegler L. (Leroy) Luther agyába nyit. Az ágyban fekszik, semmire sem gondol, de minden hang lelopakodik öntudatába, hallja saját lélegzetvételét, érzi szívverését. Felesége mellette fekszik, jobbján, s buzgón, nagy élvezettel alszik. Megérdemli a pihenést, karácsony reggel van ma, hogy pontosak legyünk és Flieglerné egész előtte való nap úgy dolgozott, mint egy kutya, pulykát tisztogatott, tésztát sütött és késő éjszakáig díszítette a karácsonyfát. Felesége szívverésének iszonyú közelsége Lutherben bizonyos vágyakat ébreszt; de tudja, hogy Irma meg tudja tagadni magát, ha fáradt. Túl sok a munka már amúgy is, mondja ilyenkor, ha kimerült, s egyébként sem akar már több kockázatot vállalni. Elég neki három gyerek is, tíz év alatt. Fliegler Luther tehát nem nyujtja ki karját a felesége után. Karácsony reggel van és azzal becsüli meg az asszonyt, hogy aludni hagyja; de Irma sohasem fog tudni erről az ajándékról. Holott ez valóban megbecsülés és ajándék, mert Irma is szereti a karácsonyt s lehet, hogy épp ezen a reggelen nem sokalná a munkát, nem félne a kockázattól. Luthert egyre jobban piszkálta a kísértés, - egy ideig halkan káromkodott, végül mégis megfordult, kezét felesége derekára fektette és megsimogatta azt a kis rugalmas, húsból való abroncsot, amely a rekeszizom felett feszül. Az asszony fészkelődni kezdett és kinyitotta szemét. - Istenem Lut, mit... mit csinálsz? Vissza