Életem a téglavetőben

Fülszöveg

Az újgörög irodalomban korszakhatár Sztratisz Dukasz „Fogoly" című regénye. Megjelenése óta számos nagy név szerzett magának helyet prózairodalmunkban. Köztük van - minden kétséget kizáróan - Takisz Tranulisz is, aki könyveiben: „Életem a téglaégetőben", „Egy fúrt szőlőért", „A téglaégetőből a börtönbe", eszmék és eszmények nemes költője a szegények és szerencsétlenek világának ábrázolásával.
Írásai frissen sült kenyérként illatoznak, pár szem olajbogyóval a fáradt és örökké éhes napszámosember markában; gyerekkorában neki is bőven kijutott a sorscsapásokból, saját családja körében megtapasztalhatta a kimondhatatlan nyomort. Lehajtott fejjel ott áll édesanyja előtt, aki sűrűfogú fésűvel gereblyézi ki hajából a tetveket, melyek a kályha áttüzesült lapjára potyogva sisteregnek... Nem csupán a jelenet tartalma markol a szívükbe, hanem az a művészi mód, ahogyan elénk tárja.
Képeit keserűség járja át és gyöngéd meghatottság, mely felszabadító könnyeket fakaszt a mi szemünkben is, akár hajdan a sebzett, védtelen gyerekében, és hatása alól képtelen szabadulni az olvasó.
Nevezték Görögország Gorkijának, nevezték Dicfensnek, Istratinak. Meghatározó vonása azonban az, hogy egy olyan világot örökített meg - egyedülálló módon - művészetével, mely máskülönben nyomtalanul eltűnt volna az időben. Népi észjárás, ősi bölcsességek sugarazzák be a mondatait, stílusa példaszerűen nemes emelkedett egyszerűségében. Nem tudom, hogy pl. oroszul miként hangzanak Gorkij szavai a szegények világáról, az emberi kiszolgáltatottságról. Mindenesetre, legalábbis a fordításokban, nem találom azt a közvetlenséget, a kifejezésnek azt a „szűziességét", mely sírva fakasztja az embert önnön szabadságáért és a szabadságért vívott könnyes és véres példájával. És szerintem éppen ezért hiábavaló más hazai vagy külföldi klasszikusokhoz hasonlítgatni.
Több ízben és más-más szempontból olvasva a könyveit, minduntalan Poe hollójának szívbemarkoló, tehetetlen szárnyverdesése járt az eszemben - „Soha már..." Takisz Tranulisz szavai valójában a görögség tudatának és érzelmeinek legmélyebb rétegeiből törnek föl és ez az ő igazi hozadéka, és egyben a mi nagy nyereségünk. „Soha már" Vissza