Képek és versek útjain (dedikált példány)

Előszó

A KÖTET ELÉ
1.
A múlt év végén volt a kezemben Takáts Gyula új kötetének: a Virágok virágának korrektúrája. A kötet megjelenése éppen egybeesik a „hétszer-hetedik" év után a férfiben, de a költőben is a természetet váltó félszázados emberöltő fordulójával.
Azt eddig is tudtuk róla, hogy a Dunántúlnak, és szűkebb hazájának: Somogynak a költője. De — ahogy Sőtér István sűrítette találóan egy mondatban: „Tévednénk, ha szelíd akvarellfestőt akarnánk látni benne, növényzetével, állataival, embereivel, sőt történelmével és társadalmi rendjével él műveiben a táj, mint valami regényben, melynek hőse egy egész vármegye", akárcsak a tájon maradt Juhász Gyula Szegedje és Gulyás Pál Debrecenje.
A „félévszázad deres hajnalán" megjelenő kötet valóban nem bukolikus és akvarell képeket csillogtató költőt mutat, hanem azt, aki a líra napjának sugarainál a halhatatlan humánumba füröszti egyre jobban emberi és költői arculatát. Az emberi közösség melege, á nép és haza öröme, a békébe vetett hite, nemcsak szemléli a rohanva áradó kort, hanem egynek érezve magát a milliókkal, költészetével a pusztítás helyett az „értelem egét" boltozza a világ fölé.
» minden én a milliókért él! Csak én vagyok! Se milliónyi én, ha összefog a szervetlen színén, oly élő, de oly kemény elem feszül baltád elé történelem, hogy többet már az örült zsarnoki az értelem egét nem bontja ki «
(A milliókért)
E kötet után még világosabbá vált, hogy Takáts Gyula költészete nem a magányos ember „művész-bűvész" versfaricskálásában látta élete célját, hanem — hogy a Művének tiszta napja c. verse hasonlatánál maradjak — annak a „pásztornak" a műve, akit
» Hevít a tűz
és tanyák lehelete, az állat és ember-meleg testvéri fűtő ereje.«
(1944.) Vissza