Hegyek a víztükörben

Fülszöveg

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" - olvashatjuk a szabatos-tiszta választ emberi létünk nagy és örök-eleven kérdésére Tamási Áron Ábel-regényében. Alkatának-hajlamainak megfelelő, otthonos világra vágyik Takács Imre is, aki gyermek- és ifjú kora reménytelenül visszasóvárgott "szűkebb hazája" helyett újat talál magának a Velencei-tó vonzásterében. A benne megmaradt természeti embert gyengéden magához láncoló környezetet, ahol - túl a férfikor delén", s túl a nagy várakozások hitén és lázán - még mindig értelmes-tevékeny élet lehet az osztályrésze, s nemcsak lírikusként, hanem kétkezi emberként is jelet hagyhat a jövőnek. A Hegyek a víztükörben versei az új környezet emberi-költői birtokbavételének az örömök és gyötrelmek, az indulatok és megnyugvások életrajzi-lélektani adataival hitelesített, művészi érvényű dokumentumai.
Takács Imre, nemzedékének egyik legrangosabb költője, ez év augusztusában lesz hatvanéves, s bár izgalmas, jelentős életmű biztosítja helyét a magyar irodalom történetében, módfelett elégedetlen az eredményeivel, és hol kétségbeesetten, hol rezignáltan azon tűnődik, hogyan valósíthatná meg önmagát. "Érvényes jel, ha leszek, nyugodt leszek" - vallja egyik versében. S igen bajos eldönteni, mint kívánjunk neki hatvanadik születésnapjára. Kívánhatunk-e életfogytiglan sajgó elégedetlenséget, dúltságot, keserűséget, diszharmóniát, kívánhatjuk-e a legtöbb jelentős versét világra hívó boldogtalanságot? Embertelenség volna, amire igazán nem szolgált rá. Jöjjenek a nyugalom idilli-szelíd évtizedei? Nyugtalan-friss szellemétől, lelki alkatától teljességgel idegen lenne az indulat- és akarathiány, s kivált az önelégültség békéje. Kívánunk hát neki sok-sok termő évet, elementáris életerőt és szerencsés utat - a létezés gyönyörű kalandjaival - egy "gazdag őszben". Vissza