Előszó
Mark Twain szerint „a XIX. század két legérdekesebb egyénisége Napoleon és Helen Keller volt." Napoleon nevét mindenki ismeri, de ki az a Helen Keller?
Több nyelvet beszélő tudós hölgy, aki 88 éves koráig élt. A magyar olvasó Csöndes sötét világom című könyvéből (Pont Kiadó, 1997.) követhette nyomon indulását. A kötet alcíme: Egy siket-néma-vak leány önéletírása. Egy valóságos emberrel, egy fiatal amerikai nővel ismerkedünk meg, aki rendkívül tehetséges és történetesen másfél éves kora óta nem lát és nem hall. Helen Keller nem csak Mark Twaint ismerte, de egyik legjobb barátja Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója. Később Thomas Alva Edison, Rabindranath Tagore, Charlie Chaplin is életre szóló barátai sorába kerültek.
Somerset Maugham önmagáról írja:,, A legfontosabb, amit tudnia kell, hogy életemet és munkámat nagymértékben befolyásolta a dadogásom. Ha a dadogásom nem hátráltat, én is ugyanazt a klasszikus nevelést kaptam volna, mint a társadalmi osztályombeliek. Ahelyett, hogy ilyen világcsavargó lettem, mehettem volna a Cambridge-be, mint a bátyáim, talán professzor is lett volna belőlem, s időnként kiadtam volna egy-egy álmosító könyvet a francia irodalomról."
Renoirról, aki 47 éves korától a testi szenvedés poklát járta, Matisse jegyezte fel: „...élete utolsó éveiben már csak egyetlen hatalmas fájdalomtömb volt. Kézben vitték tolószékébe. Holtmereven zuhant az ülésre. Mindkét keze bekötve. Ujjai, mint a gyökerek, a szélütéstől oly merevek, hogy már az ecsetet sem bírta kézbe fogni. Az ecset nyelét becsúsztatták a kötésbe. Az arca eltorzult. De félóra múltán belejött, a holt feltámadt: soha nem láttam ilyen boldog embert!"
Folytathatnám a sort neves magyarokkal, de szándékosan nem teszem, mert az ebben könyvben előforduló nevek között nem egy akad, amelynek viselője máris híresség. Ki valamilyen művészetben, ki egészen másban.
Amikor egy szervezet krónikája készül, mindig emberek élettörténete (is) íródik. A MEOSZ eddigi történetének formálói és szereplői, akár nevesek, akár névtelenek, néhány vonásukban valamennyien hasonlítanak Kellerre, Maugham-ra, Renoir-ra és egymásra: vállalták, vállalják a sorsukat, de nem nyugszanak bele. Tehetségük, lelki erejük, adottságaik és külső körülményeik szerint küzdenek vele, hogy önmaguk lehessenek - mindannyiunk gazdagodásáért.
Józsa Teréz
Vissza