Tájházak Heves megyében

Fülszöveg

A 20. század gazdasági és műszaki fejlődése gyökeresen megváltoztatta falvaink képét. A falusiak arra törekedtek, hogy megszüntessék a falu és a város különbségeit többek között úgy, hogy elvetették a hagyományos, három helyiségből álló alaprajzi beosztást, a nyeregtetőt és négyzetes alaprajzú, sátortetős házakat emeltek. Az utóbbi évszázadok alatt kialakult házformákból azonban több épület átvészelte a nagy átalakulást és művelődéstörténeti, műszaki értékei felketették a hozzértők figyelmét. A népi műveltség és technológia eredményeinek megőrzése erkölcsi, majd tudományos feladattá vált, melyből kialakult a népi műemlékvédelem.
A Felföld középső részén,a jórészt Heves megyéhez tartozó Mátra-vidéken már a múlt században egindult kutatás feltárta a népi építkezés sajátos formáit. A hegyvidék és a síkság találkozásának térségében, ezen az átmeneti tájon három termelési övezet húzódik: északon a némileg iparosodott erdőség, ettől délre egy szőlő- és gyümölcstermelő sáv, még délebbre pedig a szemtermelő és állattartó síkság. A termelési övezetek különböző minőségű talaja és növénytakarója alapvetően összefügg a népi építkezéssel, különösen abban az ősi korszakban, amikor még a kezdetleges szállítási viszonyok miatt csak a közelben elérhető építőanyagokat lehetett felhasználni. Ebben a tekintetben évszázadok óta fontos szerepet töltött be a Tisza, ez a természetes közlekedési és szállítási víziút, amelyen időről időre fa és kő érkezett az alföldi vidékekre. A tutajok kikötőiben, a révekből tágas körzetekbe jutottak el ezek az egyébként hozzáférhetetlen anyagok. Vissza