A görög művészet bölcselete

Előszó

Uraim!
A megelőző években előadtam önöknek ama két nagy önálló iskola történelmét, a melyek az új korban az emberi testet szem elé állították: tudniillik az olasz és németalföldi iskolát. Hátra van még a tanfolyam befejezésére, hogy megismertessem önökkel mindannyi közt a legnagyobbat és legönállóbbat: a régi görög iskolát. Ez alkalommal a festészetről nem fogok szólni. A vázákon, néhány mozaikon, a Pompei és Herculanum-beli kis faldíszítményeken kívül az ókori festészet emlékei elvesztek; nem szólhatunk rólok egész szabatossággal. E mellett az emberi test feltüntetésére Görögországban egy nemzetibb, az erkölcsökhöz és közszellemhez jobban illő, valószínűleg inkább művelt és tökéletesebb művészet volt, a szobrászat, a görög szobrászat lesz tehát e tanfolyam tárgya.
Szerencsétlenségre ebben is, mint minden egyébben, az ókor csak rom. Az, a mit megőriztünk az ókori szobrászi művészetből, majdnem semmi ahhoz, a mi elveszett. Két főre vagyunk utalva, hogy hozzávessünk a colossalis istenalakokhoz, a kikben kifejeződött a nagy század lelke és kiknek fensége betölté a templomokat; nincs egyetlen hiteles darabunk Phidiastól; nem ismerjük Myront, Polycletost, Praxitelest, Scopast, Lysippost, csupán többé-kevésbbé távoli és kétes másolatokból vagy utánzatokból. Múzeumaink szép szobrai rendszerint a római időkből valók vagy többnyire alexandriai követőktől erednek. Még hozzá a legjobbak csonkák. Az önök gipsz-múzeuma egy harcztérhez hasonló a csata után: törzsek, fejek, elszórt tagok. Vegyük hozzá, hogy a művészek életrajza teljesen hiányzik. A tudomány legelmésebb és legtürelmesebb igyekvéseire volt szükség, hogy Plinius egy fél fejezetéből, Pausanias néhány gyarló leírásából, Cicero, Lucianus, Quintilianus néhány szórványos mondásából ki lehessen találni a művészek időrendjét, az iskolák kapcsolatát, a tehetségek jellemét, a művészet fejlődését és fokonkénti alakulásait. csak egy eszközünk van a hézagok kitöltésére; a részletes történelem hiányában segítségünkre marad az egyetemes történelem, jobban van szükségünk mint bármikor, hogy a mű fölfogására vegyük figyelembe a népet, mely létrehozta, az erkölcsöket, melyek sugallták s a kört, melyben megszületett. Vissza