Tabu

Előszó

Berghoffer Róbert visszaemlékezése egy elfelejtésre ítélt témáról szól. Úgy tűnik, hogy a világháború befejezése óta Nyugaton olyan közmegegyezés van életben, amely kimondja, hogy a Szovjetunió által elkövetett bűnökkel nem kell foglalkozni, mert azokat ellensúlyozza és feledteti a nácizmus legyőzésében való részvétel. így a téma a nemzetközi tudományos életben alig jelenik meg és a téma iránt érdeklődő kutató komoly feldolgozásokban, monográfiákban sem dúskálhat. A szovjet fogság itthon sok évtizedig a tabuk között szerepelt. Az utóbbi másfél évtizedben már lehet róla beszélni, azonban a téma ismertetése a legtöbb történelemkönyvből hiányzik. Ha mégis szóba kerül, akkor rendszerint „hadifogságként" írnak a Szovjetunióba hurcoltak sorsáról. Berghoffer Róbert könyvéből is világosan kiderül, hogy eufemizmus a „hadifogoly" kifejezés használata, mivel az elhurcoltak valódi helyzetét a kényszermunkás szó fejezi ki. A magyar kényszermunkásoknak több nagy csoportja volt. Voltak közöttük politikusok és közéleti személyek, akiket a kommunizmus potenciális ellenfelének tekintettek, és ezért vitték el őket. Az elhurcoltak legnagyobb csoportját a katonák alkották, akiknek túlnyomó többségét már a háború befejezése után fogták el. Egy másik nagy csoportot a civilként elhurcoltak alkották. Közöttük voltak azok, akik a német származásúak és német nevűek összegyűjtésére irányuló akció keretében kerültek fogságba. Ezen visszaemlékezés írója ehhez a csoporthoz tartozott. Az ő személyes történetén keresztül sok százezer magyar kényszermunkás sorsát ismerhetjük meg. Vissza