Előszó
A padláson penészes időszaga volt a csendnek és a pókhálók portól súlyosan csüngtek le a lécekről.
Ablak nem volt ezen a részen és a homályban csak egy kis fényes sugár járkált reggeltől estig, mert egy zsindely törött volt és ezen a lyukon keresztül besütött a nap.
A vékony kis sugár olyan volt, mint az óramutató. Reggel elindult az öreg bölcsőtől és mire a sarokhoz ért — ahol mindig sötétség volt — este lett.
Közben végigvándorolt a játékkocsin, kaszanyélen, füleskosáron, törött lámpán, rongyos kabáton és egy képen. A képből csak egy katonát lehetett látni, amint szuronyt szegez valakire, de az ellenség láthatatlan maradt, mert a vándorló kis napsugárnak az útja meg volt szabva. És néha el is maradt. Ilyenkor a padlás lakói tudták, hogy odakint esik az eső, vagy felhők járnak az égen.
Ha esett, azt abból is megtudták, mert elkezdett beszélni a lábas; a lábas a lyuk alatt volt és Cseresznyésné azért tette oda, hogy az esővíz le ne folyjon a lakásba. A lábas néha megtelt; ilyenkor Cseresznyésné kiöntötte a vizet az udvarba és az öreg lábas friss bádoghangon méricskélte újra az esőcseppeket.
Tavaly egy denevér is lakott a padláson, de úgy látszik, jobb helyet talált magának valahol, mert egyszer csak nem jött vissza, bár a régi lakók már megszokták surranó esti kiröppenését.
Lehet az is, fázott, mert tél jött akkor. A padlás nagyon hideg volt és az esős ősz után sokáig nem sütött be a nap.
-T- Tél van odakünt, — mondta a kabát — talán elővesznek még engem is?
De nem jött a kabátért senki. Havat hordott a szél a háztetőre és a varjúkárogás úgy hallatszott, mintha a pincéből jönne, pedig a varjak magasan jártak fent a levegőben.
— Tavasszal talán kellek megint — szólt a bölcső. Ti mind olyan öregek vagytok... és én a fiatalokat szeretem.
Ekkor kapargálás hallatszott a fal felől és a bölcső elhallgatott.
— Ki az? — kérdezte mérgesen a katona. — Ki az?
— Bocsánat, — mondta egy vékony kis hang — én vagyok Cin, az egér. Nincs nyugságom odalent a macskától, gondoltam, beengedtek — és végigszaladt a padláson. Megmutatta magát a katonának, a bölcsőnek, mindenkinek.
Vissza