A bölcseség hét pillére I-II.

Előszó

Mr. Gooffrey Dawson rábeszélésére az Ali Souls College kellő szabadságot adott nekem 1919-20-ban, hogy az arab fölkelésről írjak. Sir Herbert Baker pedig szállást és lehetőséget nyújtott munkámra westminsteri házában. Az ekképpen megírt könyv 1921-ben került szedés alá : s szerencsémre voltak barátaim, akik korrekturában megbírálják. Különösen köszönettel tartozom Bemard Shawnak és feleségének számtalan különféle értékes tanácsukért; és mindazoknak, kiket az itt következő pontosvesszők jelölnek.
Könyvem nem kíván pártatlan lenni. Két kézzel harcoltam, a magam erejéből. Tekintse az olvasó személyes elbeszélésnek, ami visszaemlékezés útján jött létre. Nem tudtam rendes jegyzeteket vezetni; hiszen kötelességmulasztás lett volna az arabokkal szemben, ha ilyen babérokra pályázom, míg ők verekednek. Fölötteseim, Wilson, Joyce, Dawnay, Newcombe és Davenport, mind elmondhatják ugyanezt. Ez áll Stiriingre, Youngra, Lloydra és Maynardra ; Buxtonra és Wintertonra; Rossra, Stentre és Siddonsra; Peakere, Hornbyra, ScottHigginsre és Garlandra ; Wordiera, Benettre és Maclndoera; Bassettre, Scottra, Goslettre, Woodra és Grayre ; Hindere, Spencere és Brightre; Brodiera, Pascoera, Gilmanre és Grisenthwaiterre, Greenhillre, Dowsettre és Wadere; Hendersonra, Leesonra, Markinsre és Nunanra.
És sokan voltak még, vezérek és magános harcosok, akikkel szemben nem pártatlan ez önmagamra irányított leírás. Még kevésbbé pártatlan, természetesen mint minden háborús történet, az ismeretlen katonákkal, a sokakkal szemben; akiknek nincsen hitelük, hisz nem is lehet, míg maguk is meg nem írják történetüket. Vissza